VW: indulhat a szoftverfrissítés
Négy százalékkal erősödött a Volkswagen AG részvényárfolyama a Die Welt hírére, miszerint a német közlekedésbiztonsági hatóság megfelelőnek találta és engedélyezte a dízelbotrányban érintett autók átalakítását. Ennek értelmében a VW-nek 2,46 millió Németországban futó autóját kell januártól ütemezetten visszahívnia és kijavítania. Különösen jó hír a VW számára, hogy az esetek többségben egyszerű szoftverfrissítéssel kiküszöbölheti az alapproblémát, és a károsanyag-kibocsátást a szabványok által megengedett szint alá szoríthatja. A mérési eredményeket meghamisító szoftverrel szerelt autók száma 11 millió, ebből 8,5 millió fut Európában. A konszern a javításokra 6,7 milliárd eurót tartalékolt, ebből kényelmesen ki tud jönni. A szervizekbe 1,54 millió Volkswagent, 532 ezer Audit, 287 ezer Skodát és 104 ezer Seatot rendelnek vissza.
Ha a felvázolt műszaki megoldás sikeres lesz, Európa-szerte alkalmazni fogják, de erről később hoznak döntést. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter megerősítette, hogy az 1,2, az 1,6 és a 2,0 literes motorok kijavítására a vonatkozó tervet elfogadták, míg az Amerikában megbukott 3,0 literesek javításán még dolgoznak Wolfsburgban. A tárcavezető leszögezte: a VW-nek mielőbb megnyugtatóan rendeznie kell az ügyet, emiatt a fogyasztókat semmilyen hátrány sem érheti. Hozzátette: pár hete kötelezték a VW-t minden szoftveresen manipulált dízelautójának a visszahívására, ez történik most meg.
Abból a 2 milliárd euróból sem sok marad, amit a november elején kipattant szén-dioxid-botrányban érintett 800 ezer autó kijavítására tartalékolnak. Esetükben a szén-dioxid-kibocsátást „mérték el”, és erre alapozva a valóságosnál jóval kedvezőbb fogyasztási értékekkel árulták a modelleket. A Bild am Sonntagnak a lemondott Martin Winterkorn VW-vezér környezetéből származó értesülései szerint a felső vezetés előtt a probléma régóta ismert volt, noha ezt is őszinte megdöbbenéssel vették tudomásul.