BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan növekszik az új autók piaca

Lassú, de stabil növekedésre számít idén az új autók értékesítésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) – mondta sajtótájékoztatóján a szervezet ügyvezető elnöke, Erdélyi Péter. A tavalyi valamivel több mint 77 ezer új személyautó eladása után idén ez a szám elérheti a 80 ezret. A tavalyi érték ugyan már növekedés eredménye, ám így is csak az 1999-es szintnek felel meg. Az Európai Unióban sem érte még el az új személy- és kistehergépjárművek eladása a 2007-es szintet.

A magyarországi személyautó-piac további élénkítését szolgálhatná egy a romániaihoz hasonló kuponos roncsautóprogram elindítása – véli Erdélyi. Ennek bevezetéséhez több jogszabályt is meg kellene változtatnia a kormánynak – tette hozzá az elnök a Világgazdaságnak. Az MGE szerint ha a kormányzat nem támogatja az e-autók vásárlását, akkor álom marad az a cél, amely szerint 2020-ra ötvenezer elektromos autónak kellene futnia a magyar utakon. Ehhez a következő években az eladások 10 százalékát ezeknek kellene kitenniük. Az állam ugyan támogatja ilyen környezetbarát autók fenntartását, például az ingyenes parkolás lehetőségével, de ez még nem kellően ösztönzi a beszerzésüket. Erdélyi azt is elmondta, hogy továbbra is sok használt autó érkezik az országba, becslések szerint tavaly 120 ezer, zömében idős autót importáltak.

A nagyhaszonjárművek piacán az MGE nem számít növekedésre, vagyis a tavalyi 5700 körüli jármű eladását várják. A 3,5 tonna feletti járművek közül valójában évek óta csak a nagyobb, 16 tonnát meghaladók iránt van kiemelkedő kereslet, a kisebbek iránt nincs érdeklődés – mondta Dér Péter, az MGE elnökségi tagja. A vevők körében az Eximbank támogatása hódít, ez ugyanis kevesebb kötöttséget vár el a vállalkozásoktól, mint ha a növekedési hitelprogram keretében vennék meg az új járműveket.

Az autóbuszpiacon is elindult a növekedés: a 2011-es 152 után tavaly már 546 buszt adtak el. E téren akár 10 százalékos gyarapodás is jöhet 2016-ban, hiszen a kormány várhatóan tavasszal írja ki a távolsági közúti szállításra szóló pályázatot, amelyen tíz évnél idősebb buszokkal nem lehet részt venni.

A motorkerékpárok eladása is nőtt, de messze még a régi fény – fogalmazott Ihász János, az MGE elnökségi tagja. Tavaly ugyan 2014-hez képest 14 százalékkal több, 2088 új motorkerékpárt értékesítettek, ez azonban csak ötöde a 2008-ban eladottnak. Itt is számottevő a használt járművek importja. A motorkerékpárok piacán idén mintegy 5 százalékos növekedést vár az MGE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.