BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Máris sokkal többen érdeklődnek a sertéshús iránt

Az áfacsökkentés révén mérséklődött a sertéshús ára, az üzletekben folyamatos a vásárlói érdeklődés az áru iránt - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

A miniszter szerint el tudják érni azt a célt, hogy több sertéshús fogyjon Magyarországon, jelenleg 23 kilogramm az egy főre jutó fogyasztás, az áfacsökkentés a családok számára 25 milliárd forintot megtakarítás, amiből több húst lehet vásárolni.

Fazekas Sándor úgy látta, hogy az áfacsökkentés életszínvonal növekedést hozhat, és fehérítheti a területet. Hozzátette: az elmúlt években a legnagyobb problémát az ágazatban a feketén behozott termékek jelentették, amelynek nagysága 20-30 százalék között lehet, ez után nem fizettek adót, és ez versenyhátrányt jelentett a kereskedőknek, a feldolgozóknak, de különösen a gazdáknak.

A miniszter bízik abban, hogy az ágazat tisztulásával rendbe tudják tenni a sertéshús ágazatot, szerinte a tapasztalatok alapján más területekre is lehet majd következtetést levonni, például a tejtermékeknél, a pékáruknál, a zöldség-gyümöcsnél, ahol magas a feketegazdasági arány. Fazekas Sándor hangsúlyozta: a magyar reformok ezen a területen is működnek, ha a gazdaság jobban teljesít, lehetőség van az adócsökkentésre.

Csepeli Lajos, a Coop Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke a műsorban elmondta, hogy a sertéshús áfacsökkentést a fogyasztói áraikban érvényesítették, az idén eddig 20-25 százalékkal növekedett a tőkehús forgalmuk, miközben nem csökkent a baromfihús eladás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.