Félmillió Mercedes Kecskemétről
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban 2012. március 29-i megnyitása óta immár 500 ezer gépjármű készült. „A magyarországi gyár – a rastatti testvérgyárral együttműködve- nagymértékben hozzájárul a kompaktautó szegmens növekedéséhez. A CLA és a CLA Shooting Brake modelleket kizárólag Kecskeméten gyártjuk a világ valamennyi piacára”- nyilatkozta Markus Schäfer, az igazgatótanács termelésért és ellátási láncért felelős tagja. A félmilliomodik Kecskeméten gyártott autó, egy kozmoszfekete színű Mercedes-Benz CLA modell, ami magyar tulajdonoshoz kerül.
A gyárban jelenleg több mint négyezren dolgoznak, és a társaság további fejlesztéseket tervez. „Jelenleg is zajlik egy 15 millió eurós beruházásunk, melynek keretében új innovatív logisztikai koncepciót vezetünk be és bővítjük logisztikai csarnokunkat” - hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2016. január 1-jével kinevezett gyárigazgatója. Az építési munkálatok 2016 elején kezdődtek, és várhatóan nyárig befejeződnek.
„A kecskeméti gyárból a világ több mint 180 országába eljutnak a Mercedes-Benz autói. Köztük Magyarországon is kiemelkedően népszerűek ezek a modellek, évről évre egyre több hazai vásárló választja őket" - mondta Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezetője.