BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállapodtak Miskolcon, vége a sztrájknak

Véget ért a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. munkavállalóinak február 17-én megkezdett, határozatlan időtartamra meghirdetett sztrájkja, miután pénteken a munkaadó megegyezett a szakszervezetekkel - közölte a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő társaság.

A tájékoztatás szerint "megállapodott az MVK Zrt. a sztrájkot kezdeményező három szakszervezettel arról, hogy a mai napon befejeződik a közlekedési sztrájk, amelynek időszaka alatt a szakszervezetek olyan új javaslatokat fogalmaztak meg a vállalat felé, amelyek nem béremelésre irányultak, és ezeket a munkáltató elfogadta" - olvasható a közleményben.

A szakszervezetek a megállapodás aláírásával kinyilvánították, hogy a 2015-re és a 2016-ra vonatkozó bértárgyalásokat és a hozzá kapcsolódó kollektív munkaügyi vitát lezártnak tekintik, ebben a témában újabb kollektív munkaügyi vitát, illetve sztrájkot nem kezdeményeznek - fogalmaz a közlemény.

Az MVK Zrt. a megállapodás részleteit nem ismertette, a szakszervezeteket az MTI nem tudta elérni.

A cégnél működő három reprezentatív szakszervezet - Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet, valamint a Miskolci Autóbusz- és Villamosvezetők Érdekvédelmi Szövetsége - azért indította el a sztrájkot, hogy kikényszerítsék a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, elérjék a diszkrimináció megszüntetését, valamint azt, hogy a szakszervezetekkel kulturált, rendszeres egyeztetést folytasson a munkaadó.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.