BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üdülési jogokat eladó cégeket büntetett a GVH

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával kapcsolatos ajánlatával az Online Resorts International Kft. és az Online Resorts Kft. a Gazdasági Versenyhivatal  szerint, a jogsértésért a két társaságra 3,35 millió, illetve 10 millió forint bírságot szabtak ki.

A GVH megállapította: a jelenleg kényszertörlési eljárás alatt lévő Online Resorts International Kft. 2013 áprilisától, az Online Resorts Kft. pedig már 2012 májusától valótlanul sugallták a szállásajánlataikat igénybe vevő, erre velük szerződést is kötő fogyasztóknak szóbeli tájékoztatásaikban, hogy meglévő üdülési jogukat értékesítik.

A vállalkozások kizárólag szóban tájékoztatták az érdeklődőket, és céljuk ígéretük ellenére kizárólag az volt, hogy saját ajánlataikat értékesítsék a telefonos megkeresést követő rendezvényeken. A régi üdülési jogot egyetlen ismert esetben sem adták el - ismertette közleményében a versenyhivatal.

A GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozások teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan tájékoztatáson alapult és egyetlen esetben sem értékesítették a fogyasztók meglévő üdülési jogát.

A GVH emlékeztetett: tavaly is több versenyfelügyeleti eljárást indítottak az üdülési jog továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára. A versenyhivatal ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján olvasható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.