BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megjött az első amerikai palagázszállítmány

Olyan útvonalon haladt az Intrepid nevű cseppfolyós gázt szállító tartályhajó, amilyenen még soha.

Olyan útvonalon haladt a napokban az Intrepid nevű cseppfolyós gázt (LNG) szállító tartályhajó, amilyenen még soha. Az USA-ban „pakolták meg” a hatalmas Marcellus gázmezőn felhozott palagázból származó etánnal, amit a norvégiai Rafnes kikötőben vett át tőle az Ineas petrolkémiai társaság Natural Gas Europe szerint. Az Ineasnak egy öt évig tartó és kétmilliárd dollárba kerülő projektjéhez van szüksége az alapanyagra, amit a Rafnesben, illetve a skóciai Grangemouthban lévő krakkolóiban dolgoz majd fel. Utóbbi létesítmény ez év végétől jut hozzá a Shelltől és az ExxonMobiltól származó áruhoz.

Az ügylettel bővülnek Európa gázbeszerzési forrásai, de az import diverzifikálásánál meghatározóbbak lehettek a piaci szempontok. A gáz vegyipari hasznosítása már bő egy éve javuló üzlet, az Ineast e trend ösztönözhette a jelentős importmegállapodásra. Az eladókat viszont az motiválhatta, hogy a földgáz ára tavaly megfeleződött, ezért fel kell kutatni minden értékesítési lehetőséget. Az amerikai cégekéhez hasonló helyzetben van a világ minden gáztermelője: sorra halasztják el az új beruházásokat, állítják le a veszteségessé vált projekteket, adják el olcsón a gázmezőiket, és bocsátják el a termelésben foglalkoztatott dolgozóikat.

Így Oroszországnak is fontos gázeladása szinten tartása, sőt növelése. Kínai partnerétől a napokban ígéretet kapott a 27 milliárd dolláros Jamal LNG-beruházás finanszírozásának felgyorsítására. Az ITAR-TASZSZ szerint az erről kötött minapi megállapodásnak az is része, hogy megnő az orosz mezőgazdasági termékek kínai kivitele. Új gázexport útvonalat jelent majd a Jamal gázának szállítása is. Jégtörő LNG-tankereket kell majd bevetni az ázsiai exporthoz.

Az orosz Rosznyefty Európában próbálkozna. Energiaminiszteri támogatással adná el a gázát olyan európai vevőknek, amelyeket nem az export monopoljoggal bíró Gazprom partnerei. Állítólag már megvannak a vevőjelöltek, az ügyletei pedig nem zavarnák a gázóriás vizeit. (Mindenesetre a Novatek független gáztermelőnek egyelőre nem engedték meg, hogy a Gazprom vezetékein exportáljon.)

A Gazprom eközben a terítékről lekerült, Fekete-tenger alatti vezetékterve felmelegítésén dolgozik. Munkacsoportot állítana fel az előkészületekre az olasz Edison és a görög Depa cégek bevonásával. Szeretné végre nyélbe ütni az Északi Áramlat II. projektjét is, amelyben Európában egyesek az Oroszországtól való energiafüggés növekedését, mások a stabil gázellátás erősödését látják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.