Reményeik szerint 2016 végén, 2017 elején olvadhat be a Banif Plus Bank Zrt. a Cofidis magyarországi fióktelepébe – közölték a Világgazdaság érdeklődésére a Cofidisnél. Pedig korábbi időpontra lehetett következtetni abból, hogy az egyesülést megalapozó döntés már tavaly júniusban megszületett. Akkor vásárolta fel a Cofidis anyavállalata, a francia Cofidis Participations Csoport 410 millió euróért a hazai Banif portugál tulajdonosát, a Banco Banif Mais-t. Ráadásul azóta a két magyar leányvállalatnak már azonos a könyvvizsgálója, a KPMG, mely korábban csak a Cofidis beszámolóit auditálta, az anyacégek tranzakcióját követően azonban a Banifnál is felváltotta a PricewaterhouseCooperst.
Ám a két bank összeolvasztása nem rövid folyamat, arról még tart az egyeztetés a hatóságokkal – indokolták a csúszást a Cofidisnél. A fúzióhoz a Gazdasági Versenyhivatal és a hitelintézetek felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélye is szükséges. Márpedig utóbbinak az a feltétele, hogy a Banif stabilizálja a működését, szüntesse meg az MNB és a Cofidis által feltárt hiányosságokat. Az MNB a 2015 decemberéig tartó vizsgálata során gyengének találta a Banif belső működési folyamatainak szabályozottságát, elégtelennek a hitelkockázatok azonosítását, mérését és kezelését. Mindezeken túl jelentős számú kisebb jogsértést is felfedezett, amelyek a felügyelet szerint nem orvosolhatatlan, rendszerszintű kockázatúak ugyan, ám azok mielőbbi megszüntetéséről a hitelintézetnek írásban kell beszámolnia, idén márciusban, júniusban, illetve az év végén. Egyúttal az MNB 49 millió forintra bírságolta a Banifot.
Bár utóbbi több ponton sem értett egyet a felügyeleti vizsgálat megállapításaival, a határozat ellen nem fellebbezett, befizette a bírságot. A Cofidis pedig megígérte, hogy kijavítja a feltárt hiányosságokat, melyek közül az elszámolásban feltárt késések az előző tulajdonos idejében keletkeztek.
Az egyesült bank továbbra is a kis- és középvállalkozókra, valamint a lakosságra fókuszál. Az összeolvadásról a Banif ügyfelei írásos tájékoztatást kapnak, amiben szerepel majd, hogy a lízing- vagy kölcsönszerződéseiket a Cofidis azonos feltételekkel viszi tovább. A Cofidis ügyfelei abból profitálhatnak, hogy a Banif beolvasztásával autóhitellel, illetve gépjárműlízinggel bővül a szolgáltatási paletta. A használt mellett a jövőben már új autók vásárlásához is lehet hitelt igényelni. Az összeolvadásig további képviseleti irodák, Banif-fiókok nyílhatnak, melyek később Cofidis-fiókként üzemelnek majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.