Az Euro 4-es motorral felszeretnél rosszabb, környezetkárosítóbb hajtóművel ellátott személyautókat ne lehessen behozni – ezt szorgalmazza a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke. Gablini Gábor a Világgazdaságnak elmondta, hogy ezzel a szigorítással 8-10 évesre lehetne szorítani a behozott autók életkorát, azaz jelentősen fiatalodhatna a járműpark. A jelenleg ugyanis a behozott használt autók 34 százaléka 11-15 éves, 25 százalékát pedig 16 évnél is régebben gyártották, ezek a modellek ma már korszerűtlenek – mondta Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke.
Ezeket az öreg, 100-200 euróért megvásárolt, használt járműveket ipari méretekben hozzák be a nepperek – fogalmazott Gablini, aki azt is hozzátette, hogy sok olyan autó kerül a magyar piacra, melyeket a nyugati országokban környezetvédelmi szempontok miatt már megsemmisítenének – tette hozzá. Ennek körülbelül 300 eurós költségét viszont megússza az eladó, és még 100-200 eurót is keres azon, hogy eladja a magyar piacra. Máshol egyébként már nem is nagyon találhatnának gazdára ezek az öreg autók, hisz például Romániába, Szlovákiába, Csehországba évek óta nem lehet ilyen öreg járműveket bevinni, ebből a szempontból tehát Magyarország egyfajta szigetként működik – tette hozzá Gablin.
Az eladókhoz képest – akik tehát néhány száz euróért megszabadulnak az ócska járművüktől – a vevők számára már messze nem olyan kedvezők ezek a régi autók, amelyeket természetesen a vételárnál drágábban adnak tovább a nepperek, hiszrn 300-500 ezer forintnál olcsóbban nem lehet megszerezni ezeket. Ennyiért pedig már Magyarországon is beszerezhetők az itthoni autók – tette hozzá Gablini. A behozott 15-20 éves használt autókkal más gondok is vannak: ezeket általában már nem tartották karban, súlyosan károsítják a környezetet, és komoly közlekedésbiztonsági kockázatot hordoznak – emelte ki Gablini.
Az elmúlt években fokozatosan nőtt a behozott használt autók száma: 2013-ban 70 700, 2014-ben 96 700, 2015-ben pedig 122 600 használt autót helyeztek forgalomba. A korszerűtlen, alacsony áron behozott használt autók konkurenciát jelentenek az új autók piacának, pedig a vásárlók számára ezek a sok esetben ismeretlen előéletű, 10-20 éves személygépkocsik már rövidebb távon is jelentős kiadást jelenthetnek a meghibásodások miatt – fogalmazott a Magyar Lízingszövetség alelnöke. A két szervezet részben az előbbi veszélyforrásokra szeretné felhívni a kormány figyelmét, mindeközben elképzelésük illeszkedik ahhoz az uniós elváráshoz, amely szerint 2018-ig a jelenlegi teljesítményalapú adózás helyett környzetterhelési adóra kell átérni – mondta Gablini. (Ezt az adót a forgalomba helyezéskor, átírási illetékként fizeti meg a vevő).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.