Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon. Ez a kisebbik jó hír; a nagyobb az, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott, vagyis a válság és a kormány szigorú intézkedései sikerrel konszolidálták a cégvilágot.
Csaknem 11 800 társas vállalkozás szűnt meg idén az első negyedévben Magyarországon, ami 15 százalékos csökkenés a megelőző negyedévhez és 7 százalékos mérséklődés az egy évvel korábbi értékhez képest. „Lassan lezárulnak a 2014–15-ben indított kényszertörlési eljárások, és egy konszolidáltabb időszak következik kevesebb céggel és kevesebb felszámolással” – véli Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója. A frissen indított kényszertörlések számának visszaesése valóban látványos. Tavaly az első negyedévben 13 600 ilyen eljárást indított a cégbíróság, idén viszont már csak 4755-öt. „A nagy törés a kényszertörlésekben tavaly nyáron következett be: a második negyedévben még 12 600 új eljárás indult, azt követően azonban látványosan visszaesett a számuk a mai szintre. Ez azt jelenti, hogy amikor a tavalyi első fél évben indított kényszertörlések lezárulnak (szinte minden esetben megszűnéssel), hirtelen csökkenni fog a törlések száma” – mondja Pertics Richárd. Az igazgató várakozását támasztja alá az is, hogy a másik két – rendszerint törléshez vezető – cégbírósági eljárástípus, a felszámolások és a végelszámolások száma sem emelkedik. Az első negyedévben 2077 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, egy évvel korábban még másfélszer ennyit, 2014-ben pedig még minden negyedévben több mint kétszer ennyi adósságot felhalmozó céggel szemben indítottak felszámolást hitelezőik.
A visszaesés jól mutatja, hogy a válság és a szigorú hatósági intézkedések konszolidálták a cégvilágot. A válság a maradék likviditást is kiszívta a nem életképes vállalkozásokból, ezért volt magas a 2010-es évek elején a felszámolási ráta. A kormány ezek után szigorította piacra lépést, azaz a vállalkozásalapítás feltételeit, miközben a cégbíróság a kényszertörlések tömeges elrendelésével kiszűrte a piacról azokat a társaságokat, amelyek már a legelemibb adminisztratív kötelezettségeiknek sem tettek eleget. Az összehangolt cselekvéssor oda vezetett, hogy egyre kevesebb vállalkozást alapítottak azok, akik eleve azzal a céllal indították el cégüket, hogy nagy adósságokat fölhalmozva bedöntsék őket. Ez korábban vonzó lehetőség volt, érdemi következmények nélkül, 2010 óta azonban a tulajdonosok felelőssége és tényleges számonkérhetősége is sokat javult. A negyedéves cégalapítások száma ennek megfelelően két éve 6500 körül ingadozik, és most is csak egy kicsit haladta meg ezt a számot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.