BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Véghajrá a kéményseprő-felvételben

A mestervizsgával rendelkező kéményseprők bruttó 360 ezer forintos átlagbérrel, a kéményseprő-szakmunkások pedig bruttó 230 ezer forintos átlagfizetéssel kezdhetik meg a munkát a katasztrófavédelemnél július 1-jétől. A kéményseprőszakmunkás- és kéményseprőmester-vizsgával rendelkező szakemberek még egy hétig jelentkezhetnek munkára a lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint.

Fenti, fix bérük mellett a kéményseprők évi bruttó 200 ezer forint béren kívüli juttatásban részesülnek, és megtérítik számukra a munkába járás költségét is. Első lépcsőben 450 kéményseprőt vesz fel a katasztrófavédelem, közöttük megyei vezetőket is, őket bruttó 460 ezer forintos bérrel.

A katasztrófavédelem július 1-jétől minden olyan helyen átveszi a lakossági kéményseprést, ahol ezt a feladatot a megyei jogú város önkormányzata nem vállalta. A lakossági szektorban végzett sormunka, vagyis a kémények ellenőrzése és műszaki vizsgálata ingyenes lesz. Fizetni csak akkor kell érte, ha az első két alkalommal nem valósult meg az ellenőrzés, azonban ilyen esetben is csak a teljes ár töredékét kell megtéríteni.

A katasztrófavédelem Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megye egészén, míg Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Pest megye egy-egy részén jelenik meg immár kéményseprő-ipari szolgáltatóként. A többi megyében továbbra is a jelenlegi szolgáltató végzi a sormunkát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.