Sergio Marchionne előreül és magához ragadja a Ferrari kormányát, ezzel végleg lezárva a két évtizede, Luca di Montezemolo nevével fémjelzett korszakot. A luxussportautó-gyártót a Fiat Chryslerről 2014-ben választották le, s tavaly ősszel vitték tőzsdére. Montezemolo volt a cég elnöke egészen a leválasztásig, akkor lépett a helyére Marchionne, aki most a vezérigazgatói posztot is megszerezte magának azután, hogy a 69 éves Amedeo Felisa nyugdíjazását kérte – tudta meg a Bloomberg. A Ferrarit nyolc éven át irányító Felisa korábban az Alfa Romeo termékfejlesztéséért felelt, s Montezemolo legfőbb bizalmasának számított a cégnél. Montezemolo és a Fiat Chryslert vezető Marchionne között véleménykülönbség alakult ki a Ferrari pozicionálásáról, míg előbbi a szűk, sportautóra alapozó vonalat vitte volna, utóbbi a márka értékeinek kiszélesítésével szerzett volna több profitot a maranellói vállalatnak. A befektetők mindenesetre most Marchionne mellett tették le a voksukat, ezt jelzi a 4,3 százalékos árfolyam-erősödés, amit az első negyedéves gyorsjelentés publikálását megelőzően szárnyra kapott hír váltott ki.
A Ferrari eközben nagy sebességgel halad egy újabb rekordév felé, az olaszok 9 százalékkal 675 millió euróra növelték forgalmukat és 11 százalékkal 178 millióra a kamat- és adófizetés előtti eredményüket (EBITDA) az elmúlt negyedévben. A Ferrari 1882 autót adott el világszerte, 250-nel többet, mit egy évvel korábban. Kiemelkedő forgalmat bonyolítottak le Olaszországban és Németországban, ahol 75, illetve 74 százalékkal több autót adtak el, főként az új, F12td modellcsalád és a 488 GTB volt népszerű a vásárlók körében. Ezekkel jól pótolták a limitált sorozatban gyártott LaFerrarit és a szintén kifutó 458-as modelleket. Amíg Európában, Afrikában és a Közel-Keleten 24 százalékos forgalombővülést mértek, addig Amerikában stagnáltak az eladások. Kínában a gazdaság lassulásának nem a gyors Ferrarik látták a kárát, erre utal a forgalom 16 százalékos bővülése. A váratlanul jó eredmények láttán a cég javította idei célszámait: az új terv 7900 értékesített autóról, 3 milliárd eurós bevételről és 800 milliót meghaladó EBITDA-ról szól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.