A tervek szerint 2017 január 1-től a vezetékes és a mobilinternet kapcsán is bevezetik a digitális jóléti alapcsomagot – mondta Deutsch Tamás Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy sajtóbeszélgetésen. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a majdani ügyfél nyilatkozzon: a megelőző egy évben nem volt internet-előfizetése. Az alapcsomag árának 15 százalékkal olcsóbbnak kell lennie a szolgáltató legkedvezőbb internetcsomagjának tarifájánál. A szolgáltatók maguk határozzák meg a díjat, vagyis e téren is lehet majd verseny, és az előfizetést nem kell szólóban árulniuk, vagyis értékesíthetnek mellé telefon-, tévé-előfizetést is. Az alapcsomagra előfizetők két évig élhetnek a kedvezményes tarifával, de óha részt vesznek egy digitáliskompetencia-képzésen, akkor három évig maradhatnak az alapcsomagban. Az internetszolgáltatók kompenzációra nem számíthatnak, de ezt nem is kérték – mondta Deutsch.
Az internet áfájának 2017 januárjától 27 százalékról 18 százalékra csökkentése közel 15 milliárd forintot hagy az ügyfelek zsebében, vagyis ennyivel kevesebb áfa folyik majd be a büdzsébe. Ha pedig 2018 januárjától 18-ról 5 százalékra mérsékelnék az áfát, az éves szinten 22 milliárd forintot jelentene. Nem lesz „árkommandó”, a számlákban nem lesz benne a rezsicsökkentésnél ismert kiegészítés, de a kormány megállapodott a szolgáltatókkal arról, hogy az internet áfájának csökkentése a fogyasztói árakban is meglátszik majd. Arról még tárgyalnak a szolgáltatókkal, hogy az áfa jövő év eleji csökkentéséről – az idei utolsó negyedévben – mikor és hány alkalommal tájékoztassák az ügyfeleket a majdani számlalevélben. A kormány arra számít, hogy három éven belül a magyarországi internetpenetráció megközelíti az uniós átlagot, vagyis a jelenlegi 66 százalékról rövidesen felkúszik 82 százalékra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.