BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínai megoldással erősít a Samsung

Mobilfizetésre vonatkozó együttműködési megállapodást kötött a Samsung és az Alibaba pénzügyi technológiai megoldásokra szakosodott leányvállalata, az Ant Financial. Az egyezség eredményeként távol-keleti társaság által működtetett Alipay online fizetési szolgáltatás is elérhető lesz a Samsung Payen keresztül. A múlt hét végén bejelentett megállapodás több okból is jelentősnek mondható. Egyrészt az Alipaynek mintegy 450 millió regisztrált felhasználója van Kínában, igaz, azt nem lehet tudni, hogy közülük mennyien használják a cég Alipay Wallet mobilfizetési alkalmazását. A szakértők szerint azonban a 2013-ban elindított megoldás a nagy globális technológiai vállalatok által fejlesztett, most már a világ számos pontján elérhető mobilfizetési rendszerek legnagyobb vetélytársa a távol-keleti országban.

A most bejelentett együttműködés lényege, hogy a Samsung Pay alkalmazással rendelkezők hozzáköthetik Alipayes fiókjukat az applikációhoz, így még gyorsabban és egyszerűbben fizethetnek. A Samsung részéről ez komoly előrelépés lehet a kínai pozícióinak erősítésére. Az Alipay számára az együttműködés megnyitja a lehetőséget, hogy az online térből kilépjen a hagyományos üzletek piacára, hiszen mintegy 600 ezer kínai boltban lehet majd fizetni a megoldással, illetve nagyjából egymillió taxiban.

A hírek szerint egyébként az Apple is tárgyal az Alipayjel az integráció lehetőségéről, és figyelembe véve az iPhone-ok népszerűségét Kínában, könnyen előfordulhat, hogy a közeljövőben hamarosan ők is bejelentik az együttműködést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.