BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfúrták az olajipari megafúziót

Kútba esett az olajipari szolgáltatások terén meghatározó Halliburton és Baker Hughes fúziója. A világpiac 2. és 3. szereplője közösen jelentette be, hogy kudarcot vallottak, s az elmúlt több mint egy évben nem tudták meggyőzni a versenyhatóságokat arról, hogy a 28 milliárd dolláros fúzió nem sérti a fogyasztók érdekeit. Az uniós, az amerikai, a brazil és az ausztrál illetékesek gyanúja nem oszlott el, szerintük nemkívánatos piaci erőfölény jönne létre az olajkutatás és -termelés terén, ami az árak felsrófolásához vezethet. Ha nem is most, ebben a megrendelésekben szűkölködő piaci környezetben, de később, mire az olajipar kiheveri az utóbbi két év ársokkját és a költségcsökkentési periódusát. A két amerikai cég számára a költségcsökkentés jelentette volna a fúzió értelmét, hiszen mindkettejüknek kiterjedt és biztos ügyfélköre van. Persze az is indokolta az összefogást, hogy a piacvezető Schlumbergert meg tudják szorítani. Jellemző az olajipar vesszőfutására, hogy a fúziós szándék 2014. novemberi bejelentésekor még 34,6 milliárd dollárról volt szó, azóta ketten együtt 6,6 milliárdot vesztettek értékükből. Margrethe Vestager, az EU versenyügyi biztosa hétfőn arra mutatott rá, hogy a két cégnek döntő befolyása van az árak alakításában, ezért az ágazat és a fogyasztók érdeke egyaránt az, hogy erősödjön a verseny, és többszereplős maradjon a piac. Az amerikai igazságügyi tárca 23 olyan területet sorolt fel, amelyen az új szereplő a Schlumbergerrel együtt duopóliumot szerezne, ami viszont versenyjogi szempontból elfogadhatatlan. Az EU ennél is messzebbre ment, 30 olyan fontos területet sorolt fel januárban, ahol kétszereplőssé válna a piac. Brazíliában az állami olajtársaság, a korrupciós botrányoktól érintett Petrobras jelentette fel a Halliburtont és társát, a versenyhivatal bírósághoz is fordult az ügyben. Ausztráliában amiatt aggódtak, hogy a fúzióval eljöhet az egyeztetett árak időszaka, s a hazai beszállítók kiszorulnak a piacról.

A Halliburton az engedélyezés fejében megvált volna fúrási üzletágától, míg a Baker Hughes a kitermelés terén adott volna el eszközöket, ám mindez kevésnek bizonyult. A hatóságok bevallása szerint annyira bonyolult és összefüggő piacról van szó, amit gyakorlatilag nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani, ezért is jobb, ha azon több szereplő tevékenykedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.