BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszabadul bedőlt hiteleitől az UniCredit

Az UniCredit nyeresége 21 százalékkal 406 millió euróra csökkent az idei első negyedévben, ezzel viszont túllépett a 379 millió eurós elemzői várakozásokon. A bevétel ezúttal 4,7 százalékot csökkent, s 5,5 milliárd eurót tett ki. Ennek a hátterében egyértelműen a negatív kamatkörnyezet áll, de a befektetői aktivitás is egyre haloványabb a gazdasági bizonytalanságok miatt. A legnagyobb olasz banknál a nyereség visszaesését a hazai és az osztrák piacon történt átszervezések magas költségigényével magyarázták. Csak ez 259 millió eurós kiadást jelentett a Magyarországon is tevékenykedő bankcsoportnak. Az UniCredit három hónap alatt 92 képviseletét zárta be és 500 vezetői állást szüntetett meg Itáliában. Federico Ghizzoni vezérigazgató elégedetten nyilatkozott az átszervezések állásáról, s külön kiemelte, hogy ebben az időszakban is dinamikusan növelni tudták hitel- és betétállományukat. Hitelkihelyezéseiket a tavalyihoz képest megduplázták, 15 milliárd euróról kötöttek szerződést ügyfeleikkel. Ghizzoni bankjának teljesítményét a legnagyobb hazai vetélytárséval, az Intesa Sanpaolóéval vetik össze. A CIB Bank tulajdonosa kétszer akkora profittal zárt az első negyedévben, viszont bevételei tíz százalékkal maradtak el az UniCreditétől. Utóbbi árfolyama a vártnál jobb adatok láttán négy százalékkal emelkedett Milánóban, de délben már ismét egyszázalékos mínuszban volt. A kurzus az elmúlt 12 hónapban 53 százalékot esett, elsősorban a kockázatos hitelek európai viszonylatban kiemelkedően magas, 80 milliárd eurós szintje miatt, de a bank tőkehelyzete is gyengébb volt versenytársaiénál.

Ennek a leépítésében a magyarországi bedőlt jelzáloghitelek eladása is segíthet – a Reuters híre szerint ugyanis az Erste és az UniCredit éppen ezt tervezi, egyenként 250-300 millió eurós összegben. Úgy látják, hogy ehhez a piaci környezet is kedvező alkalmat nyújt, hiszen a kilakoltatási moratórium megszüntetése és az ingatlanárak növekedése javítja a keresleti étvágyat ezekre a hitelekre. A Portfólió szerint a tervek korai szakaszban járnak, bármilyen eladásra legkorábban az év második felében kerülhet sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.