BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízmilliárdokat hoznak a programok

A következő években átlagosan 10,6 százalékkal nőhet a mobil alkalmazásokból származó közvetlen bevétel az IDC előrejelzése szerint. A piackutató cég elemzése szerint tavaly világszerte közel 156 milliárd applikációt telepítettek a felhasználók okoseszközeikre. Ebből a fejlesztőknek, illetve az alkalmazás boltok üzemeltetőinek 34,2 milliárd dolláros bevételük származott. Az IDC prognózisa szerint 2020-ban a letöltött programok száma meghaladja majd a 210 milliárdot, míg az ezekből származó bevétel pedig az 57 milliárd dollárt. És ebben az összegben az alkalmazásokban megjelenő hirdetésbevételek nem szerepelnek.

Az Apple által működtetett App Store hozta a legtöbb bevételt, a teljes piac 58 százalékát tudhatta magáénak 2015-ben, a forgalom pedig 36 százalékkal nőtt 2014-hez képest. Ez azt figyelembe véve különösen érdekes, hogy a telepített alkalmazások számát tekintve mindössze 15 százalékos volt az Apple részesedése, applikációinak száma pedig 8 százalékkal lett kevesebb egy év alatt. Az androidos eszközt használók nagy száma miatt a Google Play 60 százalékos részesedést szerzett a múlt évben a letöltött és telepített mobil alkalmazásoknál. Igaz, a bevételből még jóval kisebb mértékben részesedik, mint riválisa, a teljes forgalom 36 százalékát mondhatta magáénak a Google programplázája. Az IDC prognózisa szerint a következő években sem változik a helyzet, vagyis az App Store továbbra is nagyobb bevételt hoz majd, mint legnagyobb riválisa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.