BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kartellezésért büntetett a GVH, százmilliósnál is nagyobb a bírság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Gazdasági Versenyhivatal döntése szerint az Alcufer, a Fe-Group és a Jász-Plasztik versenykorlátozó célú egyeztetéseket folytatott a felvásárlási árak rögzítéséről, a piac felosztásáról, és a stratégiai adatok egymás közötti megosztásáról 2013-2014-ben. A jogsértésért összesen 112,5 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Alcufer, a Fe-Group és a Jász-Plasztik egyeztetéseket folytatott egy ólomakkumulátor-hulladék gyűjtését érintő konzorcium létrehozásáról. A megállapodás a jászberényi kohó üzembe helyezését követően valósult volna meg. A büntetés összesen 112,5 millió forint lett.

A három eljárás alá vont konzorciumi szerződésbe foglalta megbeszéléseik részleteit, így három vállalkozás megállapodott a magyarországi ólomakkumulátor-hulladék gyűjtése piacának felosztásáról; az Alcufer és a Fe-Group vállalta, hogy az általuk gyűjtött ólomakkumulátor-hulladékot teljes egészében, de legalábbis nagyrészt az ólomakkumulátor-kohót építő Jász-Plasztiknak értékesíti - írta a GVH.

Az egyeztetések értelmében a Jász-Plasztik kedvező átvételi árat garantált az Alcufer és a Fe-Group számára a szállítási költségből származó megtakarítás egy részének átengedésével, míg más ólomakkumulátor-hulladékot gyűjtőknek alacsonyabb átvételi árat kínált volna.

A vállalkozások elhatározták, hogy üzleti titoknak minősülő, egyedi mennyiségi, árazási és szállítási költségre vonatkozó adatokat cserélnek egymással a konzorciumi szerződésben foglaltak teljesítése, illetve annak ellenőrzése érdekében - jelezte a versenyhivatal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.