BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb rövidzárlat a Teslánál

A veszteség megduplázódására, a vezetés magyarázkodására, az értelmetlennek tűnő pénzköltésre árfolyamzuhanás lenne a normális reakció. De nem a Teslánál

A csalódást keltő eredmények dacára a Tesla Motors előtt álló célok változatlanok – szögezte le Elon Musk, amikor befektetők előtt kellett magyarázatot adnia, miért nem sikerült immár sokadjára elérniük a felvázolt célt. Az innovátor-üzletember megnyugtatta őket, hogy a nagy érdeklődéssel várt 35 ezer dolláros Tesla Model 3 gyártási előkészületei ütem szerint haladnak, és 2017 végén megkezdhetik a kiszállításokat. A Tesla gyártókapacitásának 2018-ra előre hozott, évi félmillió darabosra történő kibővítése is sínen van. Hozzátette: a Tesla júniusban rendezte a gyártásból eredő problémáit, ami miatt Musk gyakorlatilag három hónapon át a futószalag mellett kelt és feküdt, személyesen felügyelve a munkálatokat. A vezérigazgató megnyugtató és előremutató szavai egy időre elfeledtették a befektetőkkel, hogy a második negyedévben 293 millió dolláros, azaz részvényenként 1,06 dolláros veszteség érte őket. Ez az egy évvel korábbinak majdnem a duplája, s 77 százalékkal rosszabb az előzetes elemzői várakozásoknál. De ez sem baj, hívja fel a figyelmet Charlie Anderson, a Dougherty & Co iparági elemzője, mondván inkább mielőbb szórják ki a pénzt a félmilliós kapacitásra kiépítésére, hogy a 2018-tól az üzemmel együtt a profitgyár is működésbe léphessen végre. Aki kutatás-fejlesztésbe invesztál, az a jövőbe fektet be – tette hozzá a Bloomberg érdekelődésre. A Tesla a negyedévben 1,27 milliárd dolláros bevételre tett szert, ami 33 százalékos előrelépés, viszont a kiadásai – beruházásainak és fejlesztéseinek tőkeigénye miatt – ugyanilyen mértékben 513 millió dollárra ugrottak. Musk még azt is mondta, hogy a masszív pénzköltés ellenére elképzelhető, hogy a harmadik vagy a negyedik negyedévet nyereséggel zárják. Most minden energiájukat a Model 3 projektre fordítják, a magyar pénzen 10 millióért kínált villanyautóra 373 ezer előrendelésük van, ez a szám viszont május óta változatlan. Az április–júniusi időszakban a tervezettnél kevesebb, 18 345 autót tudtak gyártani, ebben az alkatrészellátási gondok mellett a Model X városi terepjárónál (SUV) történt kisebb technológiaváltás is közrejátszott. Ezek rendezésével már heti kétezresre futott fel a termelés. A második fél évre 50 ezer autó legyártását tűzték ki célul.

A veszteség mellett a Tesla résztulajdonában lévő SolarCityre adott felvásárlási ajánlattal sem voltak megbékülve a befektetők. A piacvezető napelemgyártóért megajánlott 2,6 milliárd dollár soknak tűnik, de a két veszteséges cég közötti ügylet értelmét is sokan megkérdőjelezték. Amiatt is aggódhatnak, hogy a Tesla vezetői asszisztense, az Autopilot vagy a sofőr hibázott, amikor az egyik autójuk Floridában kamionnal ütközött. A balesetben az irányítást a robotpilótára bízó sofőr meghalt, az esetet pedig vizsgálja a közlekedési hatóság.

A rossz és jó hírek, valamint az ígéretek mérlegelése után a befektetők csupán egyszázalékos mínuszba vitték a Tesla részvényárfolyamát, ami azt jelzi, hogy kitart az optimizmus, és rendíthetetlenül bíznak Muskban, annak nemrég felvázolt mestertervében, amely a tiszta energia komplex hasznosítására épül. A napelemre, amely a háztetőn összegyűjti az energiát, a Powerwallra, amely azt a házban tárolja, és egy töltőre, amely a garázsban álló Teslába táplálja az égből jövő erőt. Emellett a Tesla már készül a Model 3 alapjaira épülő új SUV, a Model Y megépítésére, és várhatóan még az idén bemutatják elektromos hajtású kisbusza prototípusát is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.