Egyre sürgetőbb az utódlás kérdése a Samsungnál
A cégstruktúra átalakítását indítványozta a Samsung Electronics egyik kisebb befektetője, az Elliott Management tőkealap. Az amerikai cég mindössze 0,62 százalékos részesedéssel bír a világ legnagyobb okostelefon-gyártójában, a múlt szerdán benyújtott javaslata azonban már nem az első, amely gyökeres változást kezdeményez a társaságnál. A tavalyi kísérlet kudarcba fulladt, de a mostani kezdeményezés továbbjuthat, mivel elemzők és több más befektető szerint is az általuk kidolgozott konstrukció segíthet a Samsung Electronicsnál egyre aktuálisabbá váló utódlás rendezésében is. A Samsung-csoportot vezető Lee Kun-hee már 74 éves, és 2014-es szívinfarktusa óta szinte folyamatosan napirenden van a társaságnál az utódlás kérdése. Úgy tűnik, hogy 48 éves fia és testvérei a helyébe léphetnek, de a család hivatalosan ezt még nem erősítette meg. A Lee család 4,9 százalékos részesedéssel bír a 230 milliárd dollár piaci értékű Samsung Electronicsban.
Az Elliott Management által vázolt elképzelés szerint egy a tulajdonosi jogokat gyakorló holdingcégre és a tényleges termelést végző vállalatra osztanák szét a dél-koreai társaságot. Emellett egyszeri 27 milliárd dolláros osztalékot is fizetnének a részvényeseknek. A Samsung kisebb befektetői meglehetősen pozitívan fogadták a koncepciót, amit az is jelez, hogy a vállalat papírjainak értéke a bejelentést követően 5 százalékot nőtt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a javaslat sorsa, a dél-koreai társaság annyit közölt: figyelmesen átvizsgálják az ajánlatot. A Samsung legnagyobb részvényese, a vállalatban 9,2 százalékos részesedéssel bíró dél-koreai Nemzeti Nyugdíj Szolgáltató szóvivője szerint követik az eseményeket, de még túl korai lenne véleményt formálni az ügyben.
A cég a múlt héten adta ki a harmadik üzleti negyedévre vonatkozó előrejelzését, az alapján úgy tűnik, a szeptemberben zárult három hónapban még nem volt drámai hatása a Galaxy Note7 túlmelegedő akkumulátora miatti többmilliós visszahívásnak. Az üzemi szintű eredmény várhatóan több mint 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.