Cégvilág

Sárváron gyártják a Lenovo x86-os szervereit

Több száz új munkahelyet teremt az a több mint félmilliárd forintos beruházás, amelynek keretében a Flex sárvári üzemében elindították a Lenovo x86 szerverek gyártását. A létesítményből az egész EMEA térséget látják majd el, a tervek szerint 2017 első felében már felső kategóriás szerverek is készülnek majd itt.

Elindították el a Flex (korábban Flextronics) sárvári gyárában a Lenovo x86 szerverek gyártását, a termékkör bővülésének köszönhetően jövőre duplájára nőhet a társaság exportja Magyarországról. A kínai központú cég számára eddig is készültek asztali személyi számítógépek, all-in-one és grafikus pc-k, valamint egyéb szerverek Sárváron, azonban most az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségbe szánt x86-os szerverek gyártásával bővült a portfólió.

Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a több mint félmilliárd forintos beruházást jelentő fejlesztés hivatalos megnyitóján elmondta, hogy több mint 200 fővel bővül a sárvári létesítményben a cég termékeinek előállításán dolgozók száma, és meghaladja a 700-at. A gyár elsősorban exportra termel, és eddig többmillió személyi számítógépet szállítottak már az EMEA térségbe. Lukács Anita hangsúlyozta azt is, hogy a mostani fejlesztéssel, a gyártási kapacitás növelésével, valamint új technológiák bevezetésével a magyarországi beszállítóknál is bővülhet az új munkahelyek száma.

A gyártás Kínából Magyarországra telepítése mellett szólt, hogy így fizikailag közelebb került a gyártás a felhasználókhoz, és összességében csökkennek a termelési költségek. Lukács Anita a megnyitón elmondta azt is, hogy az x86-os termékportfólió hazai gyártása a jövő év első felében teljesedik ki, akkor már a csúcsteljesítményű szerverek és szerver opciók készítése is Sárvárra kerül.

sárvár Lenovo
Kapcsolódó cikkek