Cégvilág

Végjáték a Rác fürdőben

Még nem dőlt el, hogy pályázaton kiválasztott befektető vagy a Fővárosi Önkormányzat veszi meg a Rác fürdő vagyontárgyait a beruházó cégek felszámolásából. Az utóbbi variáció is belefér a magánbefektetőkkel három évvel ezelőtt kötött csődegyezség kapcsán létrehozott fővárosi cég, a REK Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. beszámolójában felbukkanó mondatban: „A követelések megtérülése a felszámolási eljárás eredményeképpen az ingatlanok birtokbavételével, majd az azt követő üzembehelyezésével valószínűsíthető.” A Világgazdaság kérdésére konkrét értelmezést nem adott az önkormányzat kommunikációs igazgatósága, de közölte: a főváros „kiemelt célja”, hogy a Rác fürdő a lehető legrövidebb időn belül megnyílhasson, és keresi annak a lehetőségeit, hogy ez mielőbb megvalósuljon. E célt jelölték meg már a REK 2014-es létrehozásakor is.

A biztosított és nem biztosított követelések összegzése még folyamatban van – kaptuk a választ a fővárostól, mindenesetre a REK tavaly év végén csaknem 2,6 milliárd forint követelést tartott nyilván a könyveiben a Rác Nosztalgia Kft.-vel szemben. Utóbbi cég és az ugyancsak magántulajdonú Rác Befektető Kft. építette újjá a fővárosi Rác fürdő és hotelkomplexumot mintegy 9 milliárd forintból, amelyből 7 milliárdot a Magyar Fejlesztési Bank hitele tett ki.

Mint ismert, a komplexum hiába készült el, hat éve vár a megnyitásra. Az állami bank hitelszerződésének felmondása után a Rác-cégek csődöt jelentettek, és bár a fővárossal egyezséget kötöttek, mégis felszámolásba torkollt a történet. A magánbefektető társaságok nem tudták előteremteni az ingatlankomplexum megnyitásához szükséges saját forrást, nem biztosították a folyamatos működéshez szükséges feltételeket, és a fizetési kötelezettségeiket sem teljesítették – indokolta a főváros, miért kért végül felszámolást. A magánbefektetők lapzártáig nem reagáltak a Világgazdaságnak, de a REK beszámolójából kiderül, hogy a mintegy 800 millió forintos pre-opening költségek előteremtése megbukott, mivel a REK túl kockázatosnak ítélte, hogy lemondjon a jelzálogbiztosítékáról.
A labda most a stratégiailag kiemelt cégek felszámolására kijelölt, állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezében van.

Dönthet úgy, hogy nyílt licitet hirdet, de a speciális eljárási szabályok alapján úgy is, hogy általa kiválasztott befektetőt hív meg zárt pályázatra. Börcsök Sándor felszámolóbiztos nem reagált a kérdésre, melyik megoldást részesíti előnyben, annyi azonban biztos, hogy a főváros korábban erősíteni akarta a tulajdonosi pozícióját. Eredetileg a Rác Nosztalgia 25 százaléka volt a főváros érdekeltségében, 75 százalék a magánbefektetőkében. A beruházás finanszírozásában meghatározó közpénzek miatt azonban már 2012-ben felvetette a városvezetés a tulajdoni arányok megfordítását. Az önkormányzatnak tulajdonrésze már nincs a Rác Nosztalgiában, viszont fő hitelezővé lépett elő: 33 százalékos diszkontáron vásárolta meg a 7 milliárdos MFB-hitelt.

Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. rác fürdő
Kapcsolódó cikkek