Cégvilág

Ez okozta az önvezető Tesla első halálos balesetét

A szövetségi vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a Tesla működési hibájából, esetleg a robotpilóta rendszer tervezési hiányosságai miatt következett volna be a tavaly májusi halálos baleset - írja az origo.hu pénteken.

Az amerikai hatóságok befejezték annak a híres balesetnek a vizsgálatát, amelyben a 40 éves ohiói Joshua Brown tavaly május 7.-én halálos balesetet szenvedett Floridában, az autójában. Mint ismeretes, a Tesla Model S
robotpilótás üzemmódban belehajtott egy előtte keresztbe forduló kamionba, mert a fehér oldalát összetévesztette az égbolttal. Átment a pótkocsi alatt, ami leszakította a tetejét, végül az út szélén, a mezőn állt meg - írja az origo.hu pénteki cikkében.

Tavaly májusban az ügy nagy visszhangot váltott ki a világsajtóból, mert ez volt az első haláleset, amit önvezető üzemmódban működő Teslában szenvedett el valaki. A több mint hat hónapig tartó vizsgálat után az amerikai közlekedési hatóság (NHTSA) most megállapította, hogy nincs szükség visszahívási akcióra, mert nem találtak bizonyítékot arra, hogy az autó hibájából következett volna be a baleset.

A szervezet azért nem marasztalta el a Teslát, mert az autógyártó mindig hangsúlyozta, hogy hivatalosan csak félautomata önvezető rendszert használ, vagyis a sofőré a felelősség, és mindig készen kell állnia a beavatkozásra. Azt viszont elismerte a hatóság, hogy a Tesla-sofőrök számára nem mindig egyértelmű, hogy mikor irányít a robotpilóta, és mikor ők.

Mint az origo.hu írja, az már júliusban kiderült, hogy Brown az ütközés pillanatában 74 mérföld/órás, azaz 119 km/órás sebességgel haladt, holott a szabályok szerint legfeljebb 65 mérföld/órával, azaz 105 km/órával haladhatott volna. Aznap egyébként tiszta, száraz idő volt, tehát a szenzoroknak hibátlanul kellett működnie.

Kiderült, hogy Brown nem fékezett az ütközés előtt, az utolsó, vezetéssel kapcsolatos tette az volt, hogy a tempomatot 74 mérföld/h-ra állította be kevesebb mint két perccel az ütközés előtt. A közlekedési hatóság szerint Brownnak hét másodperccel az ütközés előtt már látnia kellett volna a teherautót, ezért bőven lett volna lehetősége valamilyen manővert végrehajtania az ütközés előtt, de ő se nem kormányzott, se nem fékezett.

önvezető baleset Brown halálos Tesla
Kapcsolódó cikkek