BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valami végleg eltörött: Orbán Viktor ezt a lengyel támadást már nem tűrte el – megírta Tusknak, „törődjön a saját dolgával”

Egymás érik az összecsapások a lengyel és a magyar kormány között. Orbán Viktor most reagált a kialakult helyzetre, szerinte Tusk azért támadt Magyarország ellen, mert otthon nagy bajban van.

Donald Tusk újabb támadást indított Magyarország ellen – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. 

Orbán Viktor
 Orbán Viktor ezt a lengyel támadást már nem tűrte el / Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Az ügy előzménye talán az lehet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön találkozott Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszterrel Budapesten, akit a Donald Tusk vezette lengyel kormányzat éppen le akar tartóztatni.

És mindez Európa szívében. Közben Brüsszel hallgat. Micsoda állapotok!

– kommentálta a fejleményt a magyar miniszterelnök. Igazságot követelt Lengyelországnak és arról írt, hogy a lengyel jobboldal óriási győzelmet aratott az elnökválasztáson, „a Brüsszel-barát lengyel kormány pedig azóta politikai hajtóvadászatot indított ellenük”.

Ez a bejegyzés azonban kiborította Donald Tusk mostani lengyel kormányfőt. Szintén a közösségi médiában azzal kommentálta Orbán Viktor bejegyzését, hogy 

vagy börtön, vagy Budapest.

Ezzel pedig egyértelmű üzenetet küldött nemcsak a volt igazságügyi miniszternek, de összes politikai ellenfelének. Persze Ziobro válasza sem maradt el, ő a Mandiner szerint azzal vágott vissza Tusknak, hogy „legkésőbb két év múlva pakolhatsz össze, vagy Berlinbe, vagy a rácsok mögé”.

Orbán Viktor ezt a lengyel támadást már nem tűrte el

Mindenesetre most Orbán Viktor is reagált a kialakult helyzetre. Szerinte Tusk azért támadt Magyarország ellen, mert otthon nagy bajban van.

  • A pártja elveszítette az elnökválasztást,
  • a kormánya instabil,
  • és hátrányban van a közvélemény-kutatásokban.

Manfred Weberrel együtt ő az egyik leghangosabb háborúpárti politikus Európában — de a háborús politikája egy kudarc: 

Ukrajna lassan kifogy az európaiak pénzéből,

a lengyel emberek pedig belefáradtak a háborúba. Nem tud irányt váltani, mert Lengyelországot Brüsszel vazallusává tette – értékelt.

Orbán Viktor szerint lengyel kollégája most pánik üzemmódban van: otthon jogi eszközökkel üldözi a politikai ellenfeleit és Magyarország békepárti álláspontját támadja, hogy elterelje a figyelmet saját belpolitikai problémáiról. „Ez szomorú. A történelmi magyar–lengyel barátság ennél többet érdemel” – jegyezte meg.

Végül kijelentette, hogy nem tudja és nem is fogja támogatni „Tusk úr” háborús politikáját. Magyarország más úton jár, a béke útján. A magyar emberek nem akarnak Brüsszel vazallusai lenni. „Itt az ideje, hogy ezt Tusk úr is elfogadja és a saját dolgával törődjön” – zárta bejegyzését a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktornak ez nagyon nem hiányzott, Facebook-kommentben fakadt ki: ki akarják dobni az ezeréves magyar–lengyel barátságot – „Kész elmebaj”
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon. A lengyel kormány már-már példátlan kirohanást intézett Magyarország ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.