Közös akcióra készül az INA és a Deloitte
A horvát olajipai vállalat azért választott külső tanácsadó céget, hogy a vizsgálatok objektív szakmai alapokon valósuljanak meg, feltárják, milyen stratégiai lehetőségei vannak az INA-nak a sziszeki finomító működtetésére - írták a közleményben. A felmérést az olajipari vállalat igazgatósága és felügyelő bizottsága is támogatta.
Az INA olyan hatékony koncepciót szeretne kidolgozni, olyan új működési modelleket feltárni, amelyek figyelembe veszik a piaci körülményeket és lehetséges trendeket. A befektetések vizsgálata során szempont lesz egyebek között a helyi közösség igénye, a munkahelyek megtartása, a meglévő eszközök kihasználhatósága, a környezeti hatások, valamint az INA stratégiai céljainak harmóniája a pénzügyi mutatókkal.
Az INA menedzsmentjének feladata és felelőssége is egyben, hogy a közeljövőben a sziszeki finomító működésére nézve stratégiai döntést hozzon - hangsúlyozza a horvát olajipari cégnek az MTI-hez eljuttatott közleménye. Sajtóértesülések szerint az elemzés április végére készül el.
A szakszervezet fenntartásokkal reagált az INA közleményére. Predrag Sekulic szakszervezeti vezető az ügyben úgy nyilatkozott: meglátják, mi áll az INA döntésének hátterében. Úgy vélte: a horvát olajvállalatban van elég szakértő, akik jobban ismerik a vállalat technológiáját és gazdálkodását, ezért már korábban is készíthettek volna egy elemzést. "Kérdés, hogy egy fizetett elemzés mennyire lehet objektív" - hangoztatta.
A hétvégén a média többször is élő adásban számolt be a sziszeki olajfinomítóban tervezett tiltakozó megmozdulásról, amellyel a szakszervezet arra készült, hogy blokkolja a vasúti síneket abban az esetben, ha a sziszeki olajfinomítóból újabb tartályokat indítana az INA fiumei olajfinomítójába. Az akcióhoz csatlakoztak volna az olajfinomító munkatársai, a szakszervezetek és a veterán szervezetek képviselői is.
Az INA egyelőre nem rendelte el a kőolaj elszállítását Sziszekből, ennek ellenére Predrag Sekulica sajtónak úgy nyilatkozott: bármikor történik is meg, ők készenlétben állnak.