Cégvilág

Szétrágja a fagy a vízórákat

Már körülbelül tízezer vízóra ment tönkre Magyarországon az elmúlt hetekben a nagy fagyok miatt a víziközműszakmát tömörítő Mavíz műszaki bizottságának elnöke szerint. Radács Attila az így elfolyt víz mennyiségéről és a kárról egyelőre nem tudott becslést adni, de egy ijesztő adattal szolgált: a vízműtársaságok a nyárit megközelítő csúcsfogyasztásokat mérnek, amikor a fagyok utáni olvadások idején akadálytalanul szökik a szabadba a víz a szétfagyott vízmérőkön át.

Egy épület belső vízhálózatát és mérőjét a felhasználó köteles fenntartani és megóvni, őt terhelik a fagy miatti vízóra-károsodások költségei is. Egy-egy mérőcsere 15-20 ezer forintba kerül – tudtuk meg Radács Attilától –, vagyis a mostani eset miatt országosan 150-200 millió forint megy veszendőbe csak a mérők esetében, és ezt az összeget tetézi még az extra vízszámla is. Esetenként 20-30 ezer forintos mérőcserékről is lehet hallani. Pedig elvben az extrém hideg nem okozhatna problémát, hiszen a mérőket a fagyhatár alatt kell elhelyezni. Éppen ezért a szakember nem is a szabályozás módosításában, hanem a nagyobb odafigyelésben látja a kiutat.

Tulajdonképpen most „csak” annyi történt, hogy az előző, enyhe telek után lankadt a háztulajdonosok figyelme, A január 8-i szokatlanul nagy, mínusz 15 fokos hideget a levegőt tovább hűtő, erős szél is kísérte, ezért hiába telepítették szabályos mélységbe a vízórákat, ha a fölöttük lévő aknafedél esetleg félre volt csúszva, vagy nem volt letakarva. Célszerű lehet a víz­óra fölé további biztonsági hőszigetelést is helyezni, például hungarocell-lapot.

Az előbbiek fontosságára egyébként a tél közeledtével a vízszolgáltatók mindig felhívják ügyfeleik figyelmét a honlapjukon és a számlákkal kiküldött tájékoztatókban is. „Még most sem késő szigetelni, a kutya még nem ette meg a telet. Még fagyhatnak el további vízórák” – figyelmeztetett a szakember.

Az említett január 8-i fagy óta özönével érkeznek a hírek a vízóratörésekről, miközben a vízszolgáltatók újabb és újabb rendkívüli figyelmeztetéseket adnak ki. Azt hangsúlyozzák – például a Bakonykarszt Zrt. –, hogy mindenki ellenőrizze a hétvégi házát, lakatlan ingatlanát, mert egy csupán félcentis repedésen is ezer köbméter víz folyhat el egy hónap alatt, ha a főcsap nincs elzárva. Ez vízpazarlás, többletköltség, és még az ingatlanban is kár keletkezhet. Ráadásul bőven lehetnek még most is olyan ingatlanok – főleg nyaralók –, ahol a tulajdonos nem is tudja, hogy szétfagyott a vízórája. „Aki óraelfagyást észlel, vagy a szomszédságban lát csőtörésre utaló vízfolyást, hívja a szolgáltató hibabejelentő vonalát” – írja az Alföldvíz.

A társasházaknál egyébként nem a vízórák szétfagyása okoz gondot, hanem a pincei alapvezetékeké. A mínusz 20 fok a pincéket is próbára teszi, és bizonyos társasházakban a karbantartás sem megfelelő. A szolgáltatók tanácsokat is adnak a vízmérők és fedlapjaik szigetelésére, és javasolják a télen nem használt ingatlanok őszi víztelenítését. A kritikus (olvadásos) napokon a fővárosban naponta mintegy száz vízóra megy tönkre.

fagy vízóra
Kapcsolódó cikkek