Több száz lakásban nincs távfűtés Salgótarjánban
Angyal Eszter elmondta: a kimaradás 680 lakást és számos közintézményt, köztük iskolát, kollégiumot, művelődési központot is érint. A helyreállítási munkálatok előreláthatóan 18 óráig tartanak - tette hozzá.
A szóvivő közlése szerint azok számára, akiknek a munkálatok alatt az extrém hidegben túlságosan lehűl a lakásuk, a városi sportcsarnokban melegedőhelyet rendeztek be. Akik ezt igénybe veszik, azoktól azt kérik, hogy hideg élelmet, illetve szükség esetén gyógyszereiket is vigyék magukkal.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az üzemzavar kapcsán kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a munkálatok ideje alatt folyamatos a rendőri jelenlét Salgótarjánban a személy- és vagyonbiztonság megóvása érdekében.
Helyreállították a távhőszolgáltatást Salgótarjánban
Helyreállították a távhőszolgáltatást vasárnap kora estére Salgótarjánban - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófalvédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Angyal Eszter elmondta, hogy a tervezett időpontnál korábban, már 17 óra 35 percre sikerült kijavítani a hibát, így újraindul a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás.
A reggel 8 órakor megkezdett munkálatok idejére a városi sportcsarnokban melegedőt rendezett be a katasztrófavédelem és az önkormányzat, mert a hideg miatt számítani lehetett arra, hogy a lakások túlságosan lehűlnek. A melegedőt azonban senki sem vette igénybe.


