A vevők az árcsökkenésre várnak az ingatlanpiacon
A tavalyi év első három negyedévét a töretlen drágulás jellemezte a legkeresettebb kategóriákban a dél-budai ingatlanpiacon, ám a lendület a negyedik negyedévben lefékeződött. A megtorpanás az idei év elején is határozottan érezhető - áll a Balla Ingatlan elemzésében.
A kevesebb érdeklődő mellett kivárás is érezhető a vevők részéről. Úgy tűnik, hogy vannak olyanok, akik már árcsökkenésre várnak. Ők azonban csalódni fognak, ahogy azok az eladók is, akik rendkívül magas szinteken tartják a hirdetési árat.
A korábban megszokott érdeklődés egyedül a panelek piacán maradt változatlan, ennek ellenére áremelkedésre ebben a szegmensben sem számíthatunk. A XI. kerület felkapottabb paneles városrészein - Őrmező, Kelenföld és Albertfalva esetében - 330-400 ezer forint közötti négyzetméterárakra számíthatnak a vevők. A szórás oka az, hogy a kínálat a felújítandótól a gyönyörűen felújított panelokig, a klasszikus távfűtésűtől a panelprogramban részt vett lakásokig tart.
Nem zavarják a használt lakások piacát az újépítésű ingatlanok sem, annak ellenére, hogy az előértékesítések már zajlanak, de a lakások csak a jövő évben kerülnek nagyobb számban átadásra.
Az újépítésűek és a használt lakások piaca között mérsékelt az átjárás. Aki arra az érzésre vágyik egy lakásnál, amit csak egy újépítésű adhat meg, nem fogja beérni egy használt lakással. Ugyanakkor a használt lakások piacáról képesek elszívni vevőket az újépítésűek. Hiszen újépítésűekből eddig nem igazán volt választék, így akiket sürgetett a költözés igénye, gyakran kénytelenek voltak beérni egy igényesen felújított újszerű ingatlannal.
Újépítésűből még mindig nincs sok a XI. kerületben, ráadásul ezek sem olcsók. 4-5 nagyobb, több száz lakást magába foglaló projekt indul el mostanában vagy a közeljövőben, és ezek előértékesítése már zajlik. A legnagyobb közülük az Elite Park, ahol 520-550 ezer forintos induló négyzetméterárakról beszélhetünk. A többi projekt esetében is hasonló kezdőárak jellemzőek, a felső szint 1 millió forint körül alakul. Az átlagár valahol 520-700 ezer forint környékén mozog az újépítésű lakásoknál a kerületben, de ezek sok esetben még kérdőjelesek, hiszen úgynevezett legelső árak, melyek változhatnak.


