Az első elektromos hajtású ragadozó
Most a jövőbe tekint a márka, nem évtizedekkel, csupán évekkel előre, addig, amíg el nem készül a cég első teljesen elektromos autójának szériaváltozata. Erre nem kell sokáig várni, hiszen az I-Pace egy kis bátorsággal ebben a formában is piacra léphetne. Bátorságból pedig van bőven a nagy múltú cégnél: nem pusztán egy tiszta üzemű hajtásláncot, hanem egy vadonatúj alapokra helyezett járműkoncepciót álmodtak meg és készítettek el a nulláról, külső segítség nélkül.
A Jaguar szerint az új modell vásárlóinak döntő többsége először ül majd elektromos autóban, ezért a megszokott menettulajdonságokat és vezetési élményt kell nyújtania, nem is szólva az örök mumusnak számító hatótávról. A megfelelő technológiát házon belül fejlesztették, hogy a lehető legkisebb helyigényű és a lehető legnagyobb hatásfokú legyen. Mindkét tengelyre került egy-egy villanymotor, összesen 400 lóerős teljesítménnyel és 700 Nm nyomatékkal, ez egyben virtuális összkerékhajtást is jelent, 0–100-as sprintje 4,0 másodperc körül várható. A lítiumion-akkucsomag teherviselő elemként került bele a padlólemezbe, 90 kWh-s kapacitása túlmutat a mai mezőny legtöbb villanyautóján. 500 km-es hatótávot ígérnek az NEDC-ciklus szerint, a gyáriak napi 40-50 km-es átlagos használattal, heti egy töltéssel számolnak. Hagyományos 230 V-os hálozatról vagy a Jaguar fali töltőjével otthon, utcai töltővel és gyorstöltővel pedig közterületen is pótolható az energia, utóbbi (50 kW-os villámtöltő esetén) két óra alatt 100 százalékra tölti az akkukat.
A gyártás elindítása két éven belül várható a Steyr grazi üzemében, addig már csak finomhangoláson esik át, alapvető felépítése változatlan marad. Az angolok olyan komolyan gondolják a piac megreformálását, hogy előremutató hajtásláncukkal beneveznek a Formula E-be, így egy csipetnyi hagyományt is csempésznek a jövő formálásába, azoknak az időknek az emlékére, amikor a Le Mans-i 24 órás verseny volt az etalon.