BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Startolhatna a Digi mobilszolgáltatása

Már akár a jövő héten elindulhatna a negyedik mobilszolgáltató. A Digi Kft. korábban ugyanis március 21-ét jelölte meg a szolgáltatás megkezdésének tervezett időpontjaként.

Elméletileg jövő kedden elindulhatna a negyedik mobiltelefon-szolgáltató, a Digi Kft., ugyanis 2017. március 21-ét jelölte meg a mobiltelefon-szolgáltatás megkezdésének tervezett időpontjaként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH). A jövő keddi start azonban bizonytalannak tűnik, hiszen a távközlési cég eddig semmi jelét nem adta az indulásnak, hiányoznak például az ilyenkor bevett marketingeszközök, a médiakampányok. Megkerestük a Digi Kft.-t is, de a cégtől nem kaptunk választ arra, hogy tartják-e a beígért időpontot.

A március 21-i indulást a Digi már hónapokkal korábban bejelentette az NMHH-nak, és a Világgazdaság információi szerint a cég új dátumot nem közölt a hatósággal, de amennyiben bármilyen változás következne be a bejelentetthez képest, arról tájékoztatnia kellene az NMHH-t. Lapunk úgy tudja, ilyen nem történt, de valójában a Digi még akkor sem késett ezzel, ha március 21-én nyújtja be a módosított dátumot. A szolgáltatónak nem kell megindokolnia a változtatást – közölte lapunkkal az NMHH. Ha a szolgáltató a szolgáltatást a bejelentésben megjelölt tervezett kezdési időpontig nem kezdi meg, a hatóság törli a nyilvántartásból.

A Digi mobiltelefon-szolgáltatást kíván nyújtani, mégpedig az egész ország területén. Már egy ideje gőzerővel építkezik: területi lefedettsége növelését segíti, hogy a törvényi előírások értelmében a cégeknek meg kell osztaniuk a többiekkel szabad toronykapacitásaikat. Ilyen irányú megkeresés érkezett a Digitől a Magyar Telekomhoz – mondta korábban lapunknak Szabó János, a Telekom vezérigazgató-helyettese. Az említett cégek a hálózati összeköttetésről is tárgyaltak. Úgy tudjuk, hasonló kéréssel a Vodafone-t és a Telenort is megkeresték. (Ez egyébként a jelenlegi szereplők között is szükséges ahhoz, hogy hívást lehessen indítani egy másik szolgáltató hálózatába.) A hálózatépítésről azért sem lehet sokat tudni, mert a Digi – üzleti érdekei védelmében – épülő mobilhálózati adatainak zárt kezelését kérte az NMHH-tól.

A közvetve állami tulajdonú MVM Net is nyitottságról nyilatkozott, a cég a közelmúltban úgy fogalmazott: ha a mobilszolgáltatók piacán megjelenő Digi Kft. terveinek megvalósításához igényt tart országos gerinchálózati kapacitásra, az MVM Net nyitott a nagykereskedelmi/társszolgáltatói együttműködésre. Az MVM Net egyébként már most is számos hazai és nemzetközi távközlési vállalattal áll nagykereskedelmi kapcsolatban.

A forgalomban lévő 11 millió SIM kártyával jellemzett hazai mobiltávközlési piac erősen túltelített, aki itt új szereplőként meg akarja vetni a lábát, annak a konkurenciától kell ügyfeleket szereznie – vélik a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők. Ezt teszi majd a Digi is, amely várhatóan szokása szerint agresszív hódítást tervez, vagyis olcsóságával igyekszik minél nagyobb szeletet kihasítani a meglévő piaci tortából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.