BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraindulhat két atomreaktor Japánban

A többi leállított 37 nukleáris erőmű újraindulása továbbra is bizonytalan.

Japánban egy felsőbíróság keddi döntése egy tavaly márciusi, alacsonyabb fokú bírósági döntést helyez hatályon kívül, ennek értelmében a tavaly újra leállított takahamai erőmű két reaktora termelhet újra áramot.

Japánban a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset után leállított 42 reaktorblokk közül eddig ötöt indítottak újra, de a Kansai Electric Power energiaszolgáltató konszern Takahama erőművének 3. és 4. reaktorát tavaly márciusban ismét leállították - írta a hirado.hu a Távirati Iroda közlése alapján.

A Fukui prefektúrában lévő blokkok leállítását azért rendelte el egy kerületi bíróság, mert a szomszédos Siga prefektúra lakosai ezt kérték egy 2015. januári beadványukban. Ugyanis elégtelennek tartották az erőmű biztonsági előírásait.

Fellebbezett a döntés ellen a Kansai, amelyet az oszakai felsőbíróság most érvénytelenített. A Kansai azzal érvelt, hogy egyrészt a kerületi bíróság döntése tudományosan nem volt megalapozott, másrészt naponta 200-300 millió jennel (536-800 millió forint) többe kerül neki, hogy más energiaforrás felhasználásával áramot termeljen.

Noha az oszakai felsőbíróság döntése jó a Kansai energiaszolgáltatónak, nem valószínű, hogy lendületet ad a reaktorok általános újraindításának – mondta a kormány egyik volt tanácsadója a Reuters hírügynökség szerint. “Az atomerőművek jövője bizonytalan, részben mert továbbra is fennáll a politikai bizonytalanság” – jelentette ki Szuzuki Tacudzsiró.

VG/MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.