Cégvilág

Airbus: a vezérigazgató elutasítja a bécsi ügyészség vádjait

Thomas Enders, az Airbus repülőgépgyártó vállalat vezérigazgatója visszautasította csütörtökön a bécsi ügyészség csalás gyanújára vonatkozó állításait. Jelenleg azzal kapcsolatban zajlik a nyomozás, hogy a Eurofighter harci repülőgépek vásárlásakor Ausztriát megtévesztették-e az árral kapcsolatban.

Az osztrák védelmi miniszter még februárban jelentette be, hogy az osztrák kormány feljelentést tesz ez ügyben az Airbus repülőgépgyártó vállalat ellen. A vezérigazgató csütörtökön kiadott közleményében tagadta a vádakat, és ügyészségi visszaélésről beszélt, valamint az osztrák kormánnyal szemben fogalmazott meg vádakat. Meglátása szerint az ügyet politikai küzdelemre használják fel.[caption id="" align="alignleft" width="600"]Kép: AFP Kép: AFP[/caption]

"Nem tájékoztattak minket, és állásfoglalást sem kértek tőlünk, valamint lényeges dokumentumokat is eltitkolták előlünk" - közölte állásfoglalásában a vezérigazgató. Szerinte "mindössze időnyerési szándékról van szó", hogy a vádakat megfelelő ellenérv mellett lebegtessék, és a "kártyavár ne omoljon idő előtt össze".

Enders közleménye szerint a vádak nem igazak, azonban mindezt az ügyészség "minden bizonnyal csak a választások után" fogja megállapítani. Meglátása szerint arról van csupán szó, hogy "a közönséget a választás napjáig szórakoztassák". A vezérigazgató szerint az üggyel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottságnak is ez a valódi célja. A közleményében az is olvasható, továbbra is készen áll arra, hogy együttműködjön az ügyészséggel.

Hans Peter Doskozil védelmi miniszter korábbi bejelentése szerint az osztrák kormánynak egyértelmű bizonyítéka van arra, hogy a vadászgépek eladásakor az Airbus vállalat Ausztriát szándékosan félrevezette, hiszen a tényleges vételár, a szállítókapacitás és felszereltség ismeretében nem döntöttek volna a gépek megvásárlása mellett, hanem a kedvezőbb áron kínált versenytárs, a Saab Gripenjeit választották volna.

A szakértők szerint az ebből fakadó kár elérheti az 1,1 milliárd eurót, és Ausztria 183 millió és 1,1 milliárd euró közötti kártérítést követel. A vadászgépek beszerzése már a kezdetektől heves politikai vihart kavart Ausztriában. 2007-ben az osztrák kormány és a Eurofighter konzorcium abban állapodott meg, hogy Ausztria az eredeti szerződésben rögzített 18 Eurofighter vadászgép helyett csak 15-öt vásárol.

Azonban számos alkalommal felmerültek olyan vádak, hogy nem volt minden szabályos a vadászrepülőgépek beszerzésekor, és többször felmerült korrupció, pénzmosás és hűtlen kezelés gyanúja is. Ausztriában, Németországban és Svájcban is házkutatásokat tartottak a kapcsolódó üzleteket vizsgálva.

MTI Kép: AFP -->

Airbus csalás vád
Kapcsolódó cikkek