Pályázat indul infokommunikációs akadálymentesítésre
Czibere Károly felidézte, a 2015-ben elfogadott, tízéves fogyatékosügyi program két fontos pontja az akadálymentesítés és a hozzáférési esélyek javítása. A most meghirdetett pályázat az utóbbit célozza, hogy a legkisebb településeken is elérhetővé váljanak a közszolgáltatások a fogyatékossággal élők számára a modern infokommunikációs eszközök segítségével.
Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló, négymilliárd forintos keretösszegű pályázatra első körben július 19-ig lehet jelentkezni, de ha marad forrás, akkor egészen az év végéig várják a pályázatokat.


