Nekiment a szegedi BYD-nak a környezetvédelmi miniszter – „Azonnali hatállyal fejezzék be”
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit – írta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.

A tárcavezető hozzátette, hogy konzultált az illetékes szervekkel, valamint Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatott a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről, a helyi lakosság jogos aggodalmáról.
A miniszter közölte, határozottan és nyomatékosan felszólítja a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek.
„A magyar emberek egészsége és biztonsága mindennél fontosabb, ebből semmilyen gazdasági érdek miatt nem engedünk” – hangsúlyozta Gajdos László.
A kínai autóexportot vámokkal sem lehet megállítani, a BYD és társai lerohanják a világot
Érdekes trendről tanúskodik a kínai új generációs autók áprilisi exportadata , ez az úgynevezett NEV kategória a tisztán elektromos és a tölthető (plug-in) hibrideket fogja össze. Az export felfutása egyre dinamikusabb, a 406 ezer külföldre szállított autó ezúttal 112 százalékos bővülés az egy évvel korábbi mennyiséghez képest, míg a márciusi volument 18 százalékkal haladja meg – derül ki a Kínai Személyautó-gyártók Szövetségének (CPCA) csütörtökön közzétett statisztikájából.
A teljes kínai autóexport egyébként 769 ezer darab volt áprilisban, ami éves alapon 81 százalékos, havi alapon 12 százalékos előrelépést takar. Ebből is látszik, hogy a teljes exporton belül egyre nagyobb részt hasít ki a NEV-autók aránya, s a múlt hónap volt az első, amikor átbillent a javukra a mérleg nyelve az 53 százalékos exportarányukkal.


