BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éger az egészségügyről: nem szabad egy-két milliárdon garasoskodni

Folyamatosan, heti rendszerességgel, kemény tárgyalásokon egyeztet a kormányzat és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az egészségügyi alapellátásban dolgozók pluszjuttatásáról – mondta az M1 televízió csütörtök reggeli műsorában Éger István MOK-elnök.

Felidézte: a kormányzat 2014-ben határozta el, hogy évi tízmilliárd forint pluszkeretet biztosít a területnek, ezt a következő két esztendőben meg is kapták, az idei büdzsé négy-, a jövő évi költségvetési tervezet pedig hétmilliárd forintot rendel erre a célra.

Éger István szerint még öt ilyen lépcsőre van szükség ahhoz, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok juttatása elérje a kórháziakét, míg mostanra azt sikerült elérni, hogy egy középkorú orvos annyit keres, mint Szlovákiában egy pályakezdő kollégája.

Nem szabad egy-két milliárdon garasoskodni – fogalmazott a MOK elnöke, hangsúlyozva, hogy ez a megtakarítás később sokszor ekkora kiadást tehet szükségessé.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.