Cégvilág

Egy érintéssel fizethetnek ezentúl a Telenor ügyfelei

Mostantól a Telenor-ügyfelek telefonkészülékük egyetlen érintésével fizethetnek a legtöbb POS-terminálnál – jelentette be a távközlési cég és a Budapest Bank közös fejlesztésének indítását Banovic Aleksandra, a Telenor lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. A fizikai bankkártya tehát beköltözik a telefonba – tette hozzá Horváth Norbert, a Telenor üzletfejlesztési igazgatója.

A szolgáltatás igénybevételéhez az ügyfeleknek elő kell fizetniük a Telenor MobillPass szolgáltatásra. Ennek alapfeltétele egy úgynevezett NFC-képes telefon, és egy NFC-képes SIM-kártyára. Amennyiben az ügyfél nem rendelkezik ilyennel, azt a szolgáltató kicseréli. A MobillPass szolgáltatás megrendelése után az előfizető készükén megjelenik egy virtuális bankkártya.

Ehhez kellett a Budapest Bank, amely a „háttér szolgáltatást” nyújtja, hisz a távközlési cég nem jogosult bankkártya kibocsátására, pénzügyi szolgáltatásra. Innentől kezdve ez virtuális kártya úgy működik, mint egy feltöltő plasztik lap, vagyis a Telenor ügyfelei bármely banknál vezetett számlájukról utalhatnak pénzt a virtuális kártyára, amelyről aztán fizethetnek. A szolgáltatáshoz tehát Telenor ügyfélnek kell lenni, de nem kizárólag a Budapest Bak ügyfelei élhetnek ezzel a lehetőséggel. Egyelőre azonban csak az androidos mobiltelefonokkal lehet fizetni a több mint 83 ezer POS-terminállal felszerelt magyarországi üzletben, valamint külföldön is.

A banki környezet jelentős átalakuláson megy keresztül: elmosódnak az iparágak közötti határok, és már nemcsak a pénzügyi szolgáltatókkal kell versenyezniük az ügyfelekért. Ráadásul az utóbbi időben megjelenő Fintech-cégek a lakossági fizetések és utalások piacát igyekeznek meghódítani. Ezekre pedig a bankoknak reagálniuk kell, fel kell venni a kesztyűt – fogalmazott el Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője, aki szerint a mostani is egy lépés ennek érdekében.

Fintech NFC Telenor
Kapcsolódó cikkek