Cégvilág

Rekordévet zárt a Szerencsejáték Zrt.

Árbevételi csúcsot döntött tavaly a Szerencsejáték Zrt, miután a 2015-ös 351 milliárd forintot követően az elmúlt évben 385 milliárdos rekordforgalmat ért el. Ebből 170 milliárd forint származott fogadásokból, 138 milliárd számsorsjátékokból, 77 milliárd pedig sorsjegyek értékesítéséből.

Dinamikusan növekedik évek óta a Szerencsejáték Zrt. árbevétele, a 2010-es 168 milliárd forintos forgalmat 2011-ben 180, 2012-ben 213, 2013-ban pedig 243 milliárdos értékesítési adat követte, s a bővülés lendülete az elmúlt esztendőkre is kitartott: a 2014-es 304 és a 2015-ös 351 milliárdos eredmény után a tavalyi 385 milliárd forint újabb rekordévet jelentett. 2016 negyedik negyedéve 13,7 százalékos növekedést mutatott 2015 hasonló időszakához képest, ami éves szinten 9,9 százalékos bővülést jelent. Mindezt figyelembe véve a Lottótársaságok Világszövetsége (WLA, World Lottery Association) rangos elismeréssel jutalmazta a Szerencsejáték Zrt-t, amely az európai régió legjobban teljesítő lottótársasága lett.

A növekedés motorja a bukmékeri sportfogadás volt, amely tavaly október és december között terven felül teljesített. A nagy, kiemelt bajnokságok mellett számottevő forgalom érkezett az alacsonyabb rangú sporteseményekre is. Megnövekedett eseményszám jellemezte az időszakot, miután újabb bajnokságokra és sportágakra teremtette meg a fogadás lehetőségét az állami játékszervező. Növekedett az élő eseményekre történő fogadások népszerűsége, de a negyedik negyedévben erős volt a sorsjegy termékcsalád forgalma is.

A szerencsejátékok árbevétele megduplázódott 2010 és 2016 között Magyarországon, az éves átlagos növekedési ütem 15 százalékos volt, az úgynevezett tiszta játékbevétel (az árbevétel és a játékosok nettó nyereményeinek különbsége) pedig a több mint másfélszeresére emelkedett. A Szerencsejáték Zrt. szerint a számsorsjátékok, azaz a különféle lottók jelentik a stabil játékosbázist, a fogadások és a sorsjegyek forgalma pedig a 2010. évi négyszeresére emelkedtek. Eközben az adók, díjak és járulékbefizetések közel másfélszeresével haladták meg a bázisnak tekintett 2010-es évet.

Különféle adók, járulékok formájában összesen 462,8 milliárd forinttal járult hozzá a vállalat a közkiadásokhoz 2010 és 2016 között. A szerencsejátékokból befolyt játékadó törvényben meghatározott része, 144,3 milliárd forint kulturális és sport célokat szolgált (Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Nemzeti Filmalap). Közvetlenül 11 milliárd forintot fordított a Szerencsejáték Zrt. közcélú támogatásra adomány és szponzoráció formájában. Emellett a társasági adóból 6,1 milliárd forinttal támogatta a magyar filmgyártást, saját forrásból 26,6 milliárd forintot fordított technológiai és értékesítő hálózatot érintő fejlesztésekre. A cég kiemelte, hogy hazai szolgáltatásokat vesz igénybe, munkalehetőséget teremt, biztos bevételi forrást jelent a játékok értékesítésében közreműködő partnerek alkalmazottainak 4513 terminálos értékesítőhelyen, ebből 281 saját üzemeltetésű lottózóban, valamint 3058 csak sorsjegyet árusító helyen.

szerencsejáték bevétel
Kapcsolódó cikkek