Cégvilág

SIM-kártyák: nem tolják ki az egyeztetés határidejét

Szinte kizárt, hogy az ügyfelek minden SIM-kártyát határidőre egyeztessenek, módosítás azonban nem lesz, de még így is visszaszerezhetik kedvenc számukat.

A kormány nem tervezi módosítani a SIM-kártyák ellenőrzésére korábban előírt június 30-i határidőt – tudta meg a Világgazdaság. A tavaly elfogadott jogszabály több millió ügyfelet érint, nagy részük még nem fordult adategyeztetés céljából a szolgáltatójához. A Telekom, a Telenor és a Vodafone tájékoztatása szerint az előfizetők eddig a SIM-kártyák csak körülbelül 60 százalékát ellenőriztették le. Márpedig a jogszabály alapján július 1-jén megszűnnek azok a mobiltelefon-előfizetések, amelyeknél az adategyeztetés nem történt meg. Az azonban lehetséges, hogy valójában mégsem több százezer kártya van veszélyben, hisz a rég nem aktív, feleslegessé vált SIM-kártyájuk adatait sokan valószínűleg szándékosan nem egyeztetik, mert már nem is használják azokat.

A Magyar Telekomnál számítanak és készülnek arra, hogy az utolsó héten is sokan szeretnék még adataikat egyeztetni. A távközlési cég arról tájékoztatta lapunkat, hogy megnövelt kapacitással készülnek a várhatóan megugró forgalomra: június 30-án, pénteken, valamint a határidőt követő időszakban üzleteikben ugyan a szokásos nyitva tartás szerint várják ügyfeleiket, de nagyobb létszámmal. A Telenor Magyarországnál is arra számítanak, hogy a június 30-i határidő előtti napokban rekordmennyiségű ügyfél keresi fel a cég honlapját és üzleteit, de azzal is tisztában vannak, hogy több tízezren nem fogják tudni elvégezni az ügyintézést.

Forrás: Shutterstock

Az egyeztetés elmulasztása miatt megszűnt szerződések újrakötésének nincs jogi akadálya, így bizonyos ideig a hívószámok és az egyenlegek visszaszerzésének sem. Az előfizetés a törvény alapján megszűnik, de a szolgáltató maga határozza meg, hogy a felmondott szerződések hívószámait mennyi idő eltelte után rendeli új előfizetőhöz. Tehát akkor sem biztos, hogy elvész az érintett telefonszám, ha az ügyfél most megfeledkezne az egyeztetésről. A szám – szolgáltatótól függően – három-hat hónapig visszaszerezhető – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság egyébként nem tud arról, hogy az „újraaktiválásnak” pluszköltségei lennének, az NMHH tájékoztatása szerint az új szerződésre általában vonatkozó feltételek érvényesülnek ez esetben is. A Vodafone válaszaiból kiderül, hogy az új szerződés megkötéséért nem kérnek pluszpénzt, feltöltőkártyás ügyfeleik a 2017. július 1-jén törölt szerződéseik helyett az adategyeztetést követően visszakapják telefonszámukat, s megtarthatják SIM-kártyájukat is. A Telenor is hasonlóan nyilatkozott, jelezve, hogy ők hatvan napot biztosítanak erre az ügyfeleiknek.

Azzal azonban, hogy egy ügyfél most átesett az egyeztetésen, még nem végzett, később is lesznek teendői. Az adategyeztetést ugyanis ezután évente el kell végezni. A jövőben azonban nem lesz kampányszerű az éves egyeztetés, mert nem egy általános, mindenkire érvényes időpontban kell megtenni, hanem mindenki a saját szerződése megkötésének napját követő egy évet kell figyelembe vegye. Itt is érvényes, hogy megszűnik a szerződés, ha az előfizető az adategyeztetési kötelezettségét nem teljesíti időben, mégpedig legfeljebb a szerződés évfordulójának napját követő ötödik napig. Az NMHH arra számít, hogy az ügyfelek az adategyeztetést ugyanolyan rutinként fogják kezelni, mint például az adóbevallást, a szolgáltatók pedig már bejáratott módszerekkel végzik majd az egyeztetést.

NMHH SIM-kártya Telekom Telenor egyeztetés
Kapcsolódó cikkek