Cégvilág

Százmillió euróból támasztanák fel a miskolci kohászatot

Nem épült meg Miskolcon a szír-szlovák befektetővel és Eximbank-hitellel tervezett miniacélmű, az invesztorok egy része azonban nem adta fel. Most nemesacélművet terveznek.

Digép Nemesacélmű Zrt. néven jegyeztek be új társaságot június elején a részvénytársaságokra előírt minimális, ötmillió forintos tőkével. A cégnél egyelőre nem kívánták részletezni a terveket a Világgazdaságnak, arra hivatkozva, hogy túl korai fázisban van még a projekt. Más forrásból azonban úgy tudni, mintegy százmillió eurós fejlesztéssel támasztanák fel a miskolci kohászatot.

Acélipari berkekben az új cég felbukkanását összefüggésbe hozzák a nemrég elfogadott acélipari stratégiával, pontosabban azzal a kormányzati szándékkal, amely a jelenleg mintegy ötezer embert foglalkoztató hazai acélgyártás bővülését szorgalmazza. Tény, hogy március végén a kormány áttekintette az acélipar helyzetét, azt követően pedig Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a jelenleg kétszereplős hazai acélgyártás bővülhessen. Az ISD Dunaferr Zrt.-re és a német Max Aicher GmbH & Co. érdekeltségébe tartozó Ózdi Acélművek Kft.-re utalt, és a szakmában úgy fordították a szavait, hogy új cégek piacra segítése várható. Olyanoké, amelyek az autó-, a busz-, illetve a védelmi ipar igényeinek kiszolgálására alkalmasak. Ehhez pedig passzolna a nemesacélmű terve.

Állami segítséggel képzelik a kétszereplős gyártás bővítését. Forrás: MW

Nem ez lenne az első, állami támogatású próbálkozás Miskolcon. A vas-, acél-, vasötvözet-alapanyag gyártására alapított Digép Nemesacélmű miskolci székhelyének a címe ugyanaz, mint a Digép romjain, az ipari parkban működő egész sor cégé, sőt a nagy port felverő társaságé, a Miskolc Steel Mills Kft.-é. Tulajdonosai korábban 55-60 millió eurós beruházást jelentettek be, a terv pedig egy miniacélműről szólt, amely 300-350 főt foglalkoztat, évi 320 ezer tonna acél és 200 ezer tonna hengerelt áru termelésére képes.

A beruházást az Eximbank Zrt. is ígéretesnek találta, olyannyira, hogy a 2014-ben kötött szerződésben 34,9 millió euró hitelre érdemesítette. A gyár azonban – bár 2015 tavaszán már az alapkőletételig jutottak, és erre az évre tervezték az átadását – máig nem épült fel. Finoman szólva megbomlott az összhang a fő tulajdonosok, Aksam Barakat szír-szlovák acélkereskedő és Ács András között, a bankkal pedig vita alakult ki a kifizetett előleg miatt. Odáig fajult az ügy, hogy az Eximbank végül felmondta a szerződést, és úgy tudni, még mindig mintegy 580 millió forintot próbál behajtani a kezeseken.

A jelenlegi állás alapján nem úgy fest, hogy az Aksam Barakat nevével fémjelzett projekt megvalósulna, a Miskolc Steel Mills-beli üzlettársainak egy része viszont mintha nem adta volna fel az acélipari terveket. A cégnyilvántartásból legalábbis az olvasható ki, hogy a Digép Nemesacélmű egyik alapítója Szőke Tibor, az egyik igazgatósági tagja pedig Ács András. Utóbbi most is a Miskolc Steel Mills résztulajdonosa, Szőke Tibor pedig tavaly év elejéig jegyezte a miniacélműves céget. A tulajdonosokon kívül a koncepció is módosult: míg a Miskolc Steel Mills a tömegterméknek számító betonacél termelését preferálta, a most bejegyzett társaság az igényesebb acéltermékek gyártását szolgálná ki.

acélgyártás Eximbank kohászat Miskolc
Kapcsolódó cikkek