Cégvilág

A pelenka és a mobil eddig az idei sláger

A GKI Digital felmérése szerint a dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu csaknem 40 százalékkal több megrendelést regisztrált 2017 első felében az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Kiderült, hogy a vásárlók legnagyobb számban pelenkákat, mobiltelefonokat, valamint mobiltelefon tartozékokat rendeltek. Forgalmi érték szerint a háztartási gépek, televíziók, valamint a mobiltelefonok adták az eMAG bevételének legnagyobb részét.

Az év első felében az eMAG webáruház árbevételének jelentős részét, közel 50 százalékát a nagy háztartási gépek, a televíziók és a mobiltelefonok adták, és 2017-ben eddig összesen 65 ezer darab televízió, tablet és mobiltelefon talált gazdára. Nagy háztartási gépeket főként a budapesti vásárlók rendelnek átlagosan termékenként 63 000 forint értékben, a legkeresettebb eszközök közé pedig a fagyasztók- és hűtőszekrények, valamint a mosó- és szárítógépek tartoznak.

Kép: AFP

Az értékesített darabszám tekintetében viszont az első három termékkategória a pelenkák, a mosó- és tisztítószerek, valamint a mobiltelefon tartozékok voltak, amelyekből összesen több mint 130 000 darabot vásároltak idén. A felmérésből kiderült, hogy a pelenkákat és kiegészítő árucikkeket főként vidékről és jellemzően 2 csomaggal vásárolnak, termékenként átlagosan 4 100 forint értékben.

Az eMAG második negyedéves beszámolója szerint a cég forgalma az elmúlt évben a piaci átlag háromszorosával nőtt a teljes hazai kiskereskedelmi szegmens mindössze 18 százalékos bővülése mellett. A GKI Digital kutatása alapján a vállalat így Magyarország legnagyobb volumenű növekedést elérő online kereskedőjének számít. A felmérés alátámasztotta, hogy a vállalat fejlődése töretlen, hiszen 2017 első félévében 5 százalékkal többen vásároltak az eMAG.hu oldalon, a rendelések száma pedig 38 százalékkal volt több a tavaly júniusi adatokhoz képest.

 

vidék háztartzási nagygép GKI főváros pelenka eMag vásárlás
Kapcsolódó cikkek