Cégvilág

Tovább érnek nemsokára az e-autókkal közlekedők

Tavaly átlagosan 270 kilométert tudtak megtenni egy töltéssel az elektromos autók, míg 2020-ra ez 450 kilométerre nőhet – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners tanulmánya.

Amíg az elektromos autók átlagos hatótávolsága 2011-ben még 150 kilométer volt, 2014-ben pedig 200 kilométer, addig 2016-ban már elérte a 270 kilométert is - mutatta ki az IFUA Horváth & Partners tanulmánya, amely hozzáteszi: a hatótávolság 2020-ra várhatóan 450 kilométerre nő majd. A cég szakértői úgy jutottak erre az eredményre, hogy a gyártók által megadott hatótávolságot a Németországban forgalomba helyezett megfelelő típusok számával súlyozták. A fejlődést a 2016-ban piacra dobott új modellek, illetve azok a régebbi modellek húzzák, amelyek hatótávolságát a gyártók megnövelték.

Eszerint a Tesla Model X 100D a gyártói adatok szerint 565 kilométert tud töltés nélkül megtenni, míg a BMW i3 újabb változata 300-at. Ehhez képest a Hyundai Ioniq EV csak 280-at és az új Nissan Leaf (30 kWh-s akkumulátorral) csupán 250 kilométert.

A legnagyobb hatótávolsággal rendelkező e-autó, a Tesla Model S 100D ma már 632 kilométerre is eljut két töltés között a gyártó közlése szerint. Bár a többi kocsihoz képest drága, tavaly ez a modell a harmadik helyen állt a forgalomba helyezések száma szerinti toplistán Németországban. Ez igazolja a Tesla stratégiai döntését, nevezetesen, hogy a kis városi autók helyett a nagy távolságokat megtenni képes modellekre fókuszál.

A tanulmány megjegyzi végül azt is, hogy a hatótávolság további növekedésére lehet számítani a jövőben. Ennek oka, hogy a nagy gyártók – a Porsche, az Audi, a Volkswagen, a Daimler és a Ford – olyan elektromos autókat tervez 2020-ra, amelyek hatótávolsága jóval meghaladja a 300 kilométert. Az Opel Ampera-e, amelynek értékesítését Norvégiában kezdték el májusban, egyhuzamban 520 kilométert tud megtenni. Ezért az IFUA Horváth & Partners szakértői szerint 2020-ra az újonnan forgalomba helyezett, tisztán elektromos meghajtású kocsikkal átlagosan már mintegy 450 kilométert lehet majd autózni egyetlen töltéssel.

kutatás eletromos autók hatótávolság
Kapcsolódó cikkek