Cégvilág

MÁV-Start: nem lesz létszámleépítés

Nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató – közölte a MÁV-Start.

Nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató – közölte a MÁV-Start.

Amennyiben az Utasellátóra vonatkozóan kapacitáscsökkentésre vonatkozó döntés születne, úgy a MÁV-START valamennyi érintett munkavállaló esetében más pozíció felajánlásával, illetve átképzéssel járul hozzá a biztos munkalehetőséghez, a 2017. március 13-án, a VDSZSZ által is aláírt Együttműködési Megállapodásnak megfelelően – közölte a MÁV-Start.

Mint arról lapunk is beszámolt, a VDSZSZ információi szerint a MÁV-Start Utasellátó Központjának vezetése csoportos létszámleépítésre készül, az intézkedés több mint 500 munkavállalót érinthet. Többségük hálókocsis kalauz, étkezőkocsis szakács vagy felszolgáló.

A megállapodás szerint a MÁV-START Zrt. nem tervezi az alkalmazottak létszámának érdemi csökkentését, amennyiben mégis foglalkoztatási gondok jelentkeznének, akkor a munkáltató az érintett munkavállalók részére másik, méltányos, továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánl fel. Természetesen ebben az esetben is meg kell felelni a szükséges alkalmassági feltételeknek.

A jelenlegi helyzet kialakulásához az vezetett, hogy a VDSZSZ felmondta a Kollektív Szerződés Utasellátóra vonatkozó Helyi Függelékét, ezzel megnehezítve az alapvetően is gazdaságossági problémákkal küzdő szervezeti egység helyzetét. A munkáltató a tárgyalásokat az új függelékre vonatkozóan megkezdte. Az Utasellátó 2016-ban jelentős veszteséget termelt. A MÁV-START vezetése folyamatosan vizsgálja az Utasellátó gazdaságos működtetésének lehetőségeit, melyhez a VDSZSZ konstruktív hozzáállására is szükség lenne – közölte a vasúttársaság.

 

VDSZSZ Utasellátó MÁV-Start
Kapcsolódó cikkek