BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több az elhízott gyermek a világon

Tízszeresére emelkedett az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya 40 év alatt a világon, a növekedés üteme a közepes és alacsony jövedelmű országokban növekszik – állapította meg egy frissen közzétett jelentés.

Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és más gazdag országokban az emelkedés megállt, ám az arány „elfogadhatatlanul magas maradt” – írták a londoni Imperial College és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatói.

A friss jelentéshez a kutatók több mint 2400 tanulmányt elemeztek, ezek nagyjából 32 millió, 5-19 éves gyerek adatait foglalták magukba 1975 és 2016 között.

Negyven év alatt nagyjából 11 millióról 124 millióra ugrott az elhízott gyerekek és tizenévesek száma a világon, azaz több mint tízszeres a növekedés

- mondta el egy sajtótájékoztatón Majid Ezzati, a tanulmány vezető szerzője, az Imperial College közegészségügyi karának munkatársa.

Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a világon a fiúk csaknem 8, a lányok majdnem 6 százaléka volt elhízott 2016-ban, míg 1975-ben kevesebb mint egy százaléka mindkét nemnek.

Ezen kívül tavaly a világon az 5-19 éves gyerekek közül 213 millió volt túlsúlyos, ám nem érte el az elhízás küszöbét – derül ki az eddigi legnagyobb létszámú, 129 millió ember adataival végzett magasság- és súlymérésből.

A kutatók az otthoni és iskolai étkezés javítását és a több testmozgást szorgalmazták, hogy a gyerekeknek felnőtté válva ne kelljen a cukorbetegség, a szívbaj és egyes ráktípusok túlsúly okozta magasabb kockázatával szembenézniük.

A tanulmány szerint szükség van a só-, cukor- és zsírtartalom jól látható, egyértelmű jelölésére az élelmiszerek címkéin, hogy a fogyasztók „egészséges döntéseket” hozhassanak. Meg kell fontolni a „bóvliélelemnek”, vagyis junk foodnak is nevezett ételek adójának emelését és reklámozásuk szabályainak szigorítását – írta a tanulmány.

Dél-Afrikában, Mexikóban és Egyiptomban „néhány évtizede nagyon alacsony volt az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya”, most azonban ezekben az országokban a lányok elhízása 20-25 százalékos arányt ért el, ami a legmagasabbak között van – áll a jelentésben.

A Kelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és a karibi térségben mért értékek azt mutatják, az alultápláltságtól a túlsúlyig és az elhízásig vezető utat gyorsan meg lehet tenni

- magyarázta Ezzati.

Ha így folytatódik, 2022-re több lesz az elhízott gyerek és tizenéves, mint az átlagnál kisebb súlyú, akik jelenleg nagyjából 192 millióan vannak. Az alultápláltak mintegy fele Indiában él. Jelenleg az ő számuk még meghaladja az elhízottakét.

A gyerekkori elhízás legmagasabb arányát tavaly Polinézia és Mikronézia szigetvilágában mérték, a lányok 25,4 százaléka, a fiúk 22,4 százaléka tartozott ide. A két térséget követték „a nagy jövedelmű, angolul beszélő országok”, köztük az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Írország és Nagy-Britannia.

A gazdag országok közül az Egyesült Államok állt a legrosszabbul, a lányok 19,5, a fiúk 23,3 százaléka számított elhízottnak. Az elmúlt négy évtizedben teljesen megváltozott az élelem, az adagok, a viselkedési és fogyasztási minták. Az erősen feldolgozott élelmiszerek nagyobb arányban kaphatók, olcsóbbak és jobban reklámozzák őket„ – fűzte hozzá Fiona Bull, a WHO szakértője. A tanulmány a Lancet brit orvosi lap aktuális számában jelent meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.