Cégvilág

A NEAK nem takarít meg a tendereljárással

Két új felhívás jelent meg a közbeszerzési eljárások európai uniós honlapján, melyben a NEAK ajánlatot kér a forgalmazóktól az úgynevezett tételes elszámolású gyógyszerek beszerzésére.

Két új felhívás jelent meg a közbeszerzési eljárások európai uniós honlapján, melyben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) ajánlatot kér a forgalmazóktól az úgynevezett tételes elszámolású gyógyszerek beszerzésére. A NEAK olyan módon bírálja el az ajánlatokat, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos kompromisszumokkal továbbra is minden beteg megkaphassa a számára szükséges terápiát – mondta a tegnapi tájékoztatón Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgató-helyettese. Az intézkedéscsomag semmilyen megtakarítást nem eredményez, a NEAK adatai szerint az idén a tervezettnél 20 százalékkal több pénzt fizetnek ki a gyógyszerek finanszírozására, és jövőre is erre lehet számítani.

Forrás: MW | Fotós: Kallus György

A költségvetésben az idén jelent meg először a speciális beszerzésű, nagy értékű gyógyszerek sora, amelyre 70 milliárd forintot különítettek el. E gyógyszerek tartoznak majd az új közbeszerzési eljárás alá.

Az elmúlt öt évben az Európai Gyógyszerügynökség 492 új készítményt törzskönyvezett. A készítmények 80 százaléka nagyon gyorsan megjelenik Magyarországon is. A NEAK adatai szerint a legtöbb törzskönyvezett gyógyszer elérhető a betegek számára daganatos, hematológiai, gyulladásos autoimmun betegségek és több más betegség esetén. Az új közbeszerzési eljárás szükségességét azzal magyarázzák, hogy nagy a nyomás rajtuk, mert rengeteg új gyógyszer jelenik meg. A legnagyobb az onkológiai és biológiai terápiák csoportja, itt az elmúlt öt évben 94 készítményt törzskönyveztek – ismertette Bidló Judit, a NEAK szakmai főtanácsadója. Tavaly tízezer méltányossági kérelem érkezett az alapkezelőhöz, az idén már tizenkétezerre számítanak.

Az új onkológiai készítmények csak a betegek 15 százalékánál mutatkoztak hatásosnak 277 klinikai vizsgálat alapján – mondta a főtanácsadó. Tavaly 65 daganatos beteg gyógyszeres kezelése meghaladta a 12 millió forintot, közel 800 beteg kezelése pedig 8-12 millió forintba került. Ez meglehetősen nagy pénzügyi nyomás a NEAK-nak. A versenyeljárás csak az új betegeket érinti, és csak elsőként választandó készítményként kell a legolcsóbbat alkalmazni, amely ha nem felel meg a betegnek, bármikor lecserélhető.

Magyarországon 120-150 ezer ízületi gyulladásos beteg van, 67 százalékuknál válik be az elsőként alkalmazott terápia – mondta a Világgazdaságnak Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója. A többi betegnél változtatni kell a kezelésen. A főigazgató szerint nem lesz egyetlen beteg sem, akinek a kezelését át kell állítani új hatóanyagra az új közbeszerzési eljárás miatt.

Az érdekképviseletek tiltakoznak

A daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület a NEAK új tendereztetési eljárásának visszavonását kéri. Mint írják, tiltakoznak az ellen, hogy egy adott indikációs körben eddig elérhető – tehát orvosszakmailag és a finanszírozó által is támogatottan, indokolt módon alkalmazható – terápiák orvosszakmai indokoltságát ezentúl kizárólag a gyógyszer ára alapján határozzák meg.

 

NEAK betegek gyógyszerár
Kapcsolódó cikkek