BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A képernyőbe költözik az ujjlenyomat-olvasó

Bár már egy éve bejelentette a Synaptics az érintőkijelző alá elhelyezhető optikai ujjlenyomat-olvasó szenzor elkészítését, egészen e hétig kellett várni arra, hogy olyan realitássá váljon a technológia, ami már megjelenhet 2018 csúcsmodelljeiben. A számítógépek, okostelefonok biztonságát növelő megoldásokat fejlesztő társaság néhány napja jelentette be, hogy megkezdte az első, képernyőbe integrált, optikai ujjlenyomat-leolvasója tömeggyártását. A Clear ID néven futó technológia egyébként teljesen úgy működik, mint amit a felhasználók a Samsung Galaxy telefonok Home gombjába beépítve megszokhattak – egészen az S8 szériáig –, vagy amivel az iPhone-oknál találkozhattak a legutóbbi X jelzésű modellig. Az igazi újdonság ezúttal az, hogy az érintőkijelző képernyőként szolgáló részét megérintve lehet majd elvégezni az azonosítást.

A technológia bevezetése a jelek szerint komoly kihívást jelentett, ami érzékenyen érintette a legnagyobb okostelefon-gyártót, a Samsungot. A The Verge technológiai portál beszámolója szerint az idei Galaxy csúcsmodellek esetében a dél-koreai gyártó már arra készült, hogy a végtelen (infinity) kijelzőbe építi majd be az ujjlenyomat-olvasót. Mivel a Synaptics nem készült el időre a megbízható megoldással, le kellett mondaniuk róla, és a hátlapra került ez a szenzor.

A Synaptics az öt legnagyobb gyártó közül az egyikkel állítólag már megállapodott az új technológiáról. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik cégről van szó, de figyelembe véve a szinte teljesen keret nélküli kialakításra való törekvést, 2018-ban alighanem újabb társaságok vásárolják meg a megoldást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.