Cégvilág

Ferencvárosból indul délre az RCH

Az év elejétől a ferencvárosi pályaudvaron állítja össze az Európa számos pontjából érkező, balkáni megrendelőknek küldött vagonokból az irányvonatait a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH). A fő úti célok: Törökország, Görögország, Bulgária, Szerbia és Macedónia.

A blokkvonatokat eddig Ausztriában Villachban, Szlovákiában Párkányban, Magyarországon pedig Sopronban és Budapesten állították össze, néha pedig Belgrádban is, ahol a már vonattá szervezett szerelvények egy részéhez csatolták a Villachból érkező kocsikat. Ez azonban annyi tolatást, kocsivizsgálatot, állomási adminisztrációt és más műszaki műveletet igényelt, ahány gyűjtőponton átment a küldemény. Ráadásul az állomásokon eltöltött, akár többnapnyi tartózkodás is rontotta a megoldás hatékonyságát.

Forrás: MTI – Jászai Csaba

Az RCH ezenkívül azért is döntött az egyetlen gyűjtőpont használatáról, mert a tíz évvel ezelőtti, évi mintegy 3000 vonat helyett az utóbbi években már csak körülbelül 800 szerelvényt kell délkeletre továbbítania, az idén pedig várhatóan 600-at. A csúcsévekben a DB Schenkerrel közösen bonyolított üzlet évi tízmillió eurónál is nagyobb árbevételt generált. Januártól az RCH a Schenkertől függetlenül közlekedteti a balkáni vonatokat, amelyek ferencvárosi összeállításával több nappal rövidül a menetidő, csökkennek a költségek, és javulhat a szolgáltatás minősége is. A vonatok szervezésébe és irányításába beszáll a Rail Cargo Logistics Hungaria is egy új diszponálási központtal.

Rail Cargo Hungaria Zrt. Ferencváros vagonok irányvonat
Kapcsolódó cikkek