Cégvilág

Kétszámjegyű növekedés várható a luxusautók piacán

Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnökségi tagja ismertette a prémium autók gyorsan növekedő piacán uralkodó trendeket. A márkák egymás közti versenyében lényeges tényező a SUV kategória és a környezetbarát autók térnyerése, de a márkák ismertségét jelentősen erősíti a magyarországi gyártóbázis is.

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.

Az egyesület az idén a teljes piac 7,5 százalékos bővülését, 125 ezer új autó értékesítését prognosztizálja 2017-hez képest, amikor a Datahouse adatai szerint 116 ezer új kocsi kelt el. A teljes piac 10,2 százaléka tavaly a prémium kategóriába tartozott.

Az adatszolgáltató 20 márkát sorol a prémium szegmensbe, amelyek együttesen 11 829 járművet adtak el 2017-ben Magyarországon, 18 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt.

Ez kicsit elmarad a teljes piac 20 százalékos tavalyi bővülésétől, amit Hesz Tamás azzal magyaráz, hogy a magas árfekvésű járművek értékesítésében az összpiacitól eltérő trendek is jelen vannak. Például a prémium szegmensben az összpiacit 5,5 százalékponttal meghaladó, 79,8 százalékos a céges vásárlások aránya.

Forrás: Mercedes

A szegmens több mint 70 százalékát Magyarországon három márka – a Mercedes, az Audi és a BMW – adja, amelyek az utóbbi években egymás között osztották el az első három helyet. Az erőrangsorban tavaly előkelő helyen állt még a Volvo és a Lexus, a többi márka eladása azonban már az 500 darabot sem közelítette meg.

120-150 darabos eladást produkált például az Infiniti, a Jaguar és a Porsche, 20-nál kevesebb járművet adott el a Maserati, a Tesla, a Ferrari, és tavaly egy Lamborghinire is volt vevő Magyarországon. Az MGE szakértője szerint a szegmensben az új járművek átlagos tranzakciós ára 15-20 millió forint, ami egy-egy esetben 60-100 millió forintos egyedi árat is takarhat.

Reménykeltő a városi szabadidőautók (SUV) erőteljes térnyerése – a teljes magyar újautópiac 30 százaléka jelenleg már SUV. Ezt a kategóriát eredetileg a prémium márkák alapozták meg – emlékeztetett, rámutatva, hogy az a márka lehet piaci nyertes, amely a SUV kategória modelljeinek frissítésében újat tud hozni.

Kitért arra, hogy a márkák ismertségében nagy támogatást jelenthet a magyarországi gyártóbázis, hosszabb távon ez az értékesítésben is megmutatkozik.

A környezetbarát járművek, az elektromos, illetve plug-in hibrid modellek térnyerése nem hagyja érintetlenül a prémium szegmenst sem, Hesz Tamás arról számolt be, hogy 2017-ben minden 10. eladott jármű ilyen volt a kategóriában. Kiemelte, hogy a Magyarországon tavaly eladott e-, illetve plug-in hibrid járművek 40 százaléka prémium kategóriás volt. Ugyanakkor – jegyezte meg – a jövő évben még nem kell arra számítani, hogy a prémium szegmens jelentősen eltolódna ennek a technológiának az irányába.

Az MGE szakértője szerint a prémium kategória jövőjét középtávon a dízel technológia további sorsa befolyásolja. Rámutatott, hogy a dízelbotrány jelentősebb bizalomvesztés nélkül lecsengett, az Euro 6-os környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok korszerűségét nem kérdőjelezi meg a piac.

A prémium piac motorja Magyarországon 2017-ben a Mercedes volt, amely versenytársainál lényegesen nagyobb, 25 százalékos növekedéssel, 3223 eladott kocsival került az értékesítési lista élére.

A szegmens második nagy szereplője, az Audi 2773 eladott kocsival eddigi legjobb évét zárta tavaly Magyarországon, 11 százalékot erősödve az előző évhez képest.

luxusautók prémium autók újautópiac
Kapcsolódó cikkek