Cégvilág

Erste Group: 1,3 milliárd eurós nyereség 2017-ben

Az Erste Group 1,3 milliárd eurós nyereséget ért el tavaly – derül ki a csoport szerdai jelentéséből. A csoport stabil eredményeihez az Erste Bank Hungary nyereségének gyors ütemű bővülése is hozzájárult. A magyar pénzintézet új rekordot állított fel, adózás előtti eredménye – a nemzetközi könyvviteli szabványok (IFRS) szerint készített, konszolidált kimutatás alapján – több mint 27 százalékkal nőtt és meghaladta a 60 milliárd forintot.

Az Erste Group 1,3 milliárd eurós nyereséget ért el tavaly – derül ki a csoport szerdai jelentéséből.

A csoport hitelállományának bővülése ellenére a nettó kamatbevétel 0,5 százalékkal 4353,2 millió euróra esett az előző évi 4374,5 millió euróról főként az alacsonyabb kamatbevételek miatt. A nettó díj- és jutalékbevétel viszont 3,8 százalékkal nőtt.

A kereskedési tevékenység nettó eredménye jelentős, 21,5 százalékos visszaesés után 222,8 millió euró lett az előző évi 283,8 millió euró után. Mindennek eredményeként a csoport működési bevétele majdhogynem változatlan maradt, azaz 0,3 százalékkal csökkent, így 6669 millió euró lett a 2016. évi 6691,2 millió euró után. Az anyavállalatra jutó nettó eredmény pedig 1316,2 millió euróra emelkedett, ez 4,1 százalékos javulást jelent az előző évi 1264,7 millió euróhoz képest.

A bankcsoport vezetése a tavalyi év kiváló eredményekre és a pozitív kilátásokra tekintettel részvényenként 1,2 eurós osztalékfizetésre tett javaslatot, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző képest.

Rekorderedmény az Erste Bank Hungary-nél

A csoport stabil eredményeihez az Erste Bank Hungary nyereségének gyors ütemű bővülése is hozzájárult. A magyar pénzintézet új rekordot állított fel, adózás előtti eredménye – a nemzetközi könyvviteli szabványok (IFRS) szerint készített, konszolidált kimutatás alapján – több mint 27 százalékkal nőtt és meghaladta a 60 milliárd forintot.

A profit bővüléséből ugyanakkor több mint 10 milliárd forintot egyszeri tételek magyaráznak, elég itt csak a Citibank akvizícióra gondolni, melynek nyomán növekedett a működési eredmény és 60 százalék alá mérséklődött a korrigált költség-bevétel arány.

Fotó: Kallus György

Az év utolsó negyedében kiugróan növekedett a lakáshitelek értékesítése. Az újonnan megkötött jelzáloghitel-szerződések értéke 26 százalékkal haladta meg a harmadik negyedévit. A jelzáloghitelek folyósítása az év egészét tekintve mintegy a harmadával volt nagyobb a 2016-os értéknél, míg a fogyasztási típusú kölcsönök esetében 44 százalékkal nőtt az értékesítés a megelőző évihez képest.

A vállalati üzletág kiugró növekedését az új kihelyezések robosztus bővülése magyarázza. A folyósított nagyvállalati hitelek értéke csaknem a duplája volt az előző évinek, a kis- és középvállalati szegmensben az új kihelyezések volumene több mint a harmadával emelkedett. A teljesítő vállalati hitelek állománya az év egészében 30 százalékkal nőtt.

Az Erste Bank Hungary betétállománya 9 százalékkal növekedett tavaly. A Citibank átvételét követően minimális volt az ügyfél-elvándorlás. A magyar csoport által kezelt részben ennek eredményeként is 32 százalékkal növekedett az elmúlt évben. A még külön jogi egységként működő Erste Befektetési Zrt.-nél 20 százalék feletti bevételnövekedést és a nyereség több mint 60 százalékos bővülését könyvelték el.

Az Erste Bank egyébként úgy gondolja, hogy a megváltozott pénzügyi szokásokhoz bankoknak is alkalmazkodniuk kell. A pénzintézet ezért nyitotta meg tavaly első új típusú fiókját, amelyben nagyobb hangsúlyt fektettek a digitalizációra, eltüntették a hagyományos pultokat és a tanácsadást helyezték a középpontba.

A nemzetközi bankcsoport az idei évnek is pozitív kilátásokkal kezd neki.

https://www.vg.hu/penzugy/csucsra-tornek-regios-bankpapirok-2-765379/

az Erste Group Bank AG Erste Bank Hungary Zrt Citibank vállalati üzletág IFRS
Kapcsolódó cikkek