BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesített az OMV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magasabb olaj- és gázáraknak köszönhetően emelkedett az árbevétele tavaly és ismét nyereséget termelt az osztrák olajipari konszern.

Az OMV szerdán közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy árbevétele 20,2 milliárd eurót tett ki 2017-ben, 5 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.

A megtisztított működési eredmény (CCS EBIT) 93 százalékkal, 2 milliárd 958 millió euróra emelkedett. A vállalat tiszta nyeresége 853 millió euró volt, szemben a 2016-os 183 millió eurós veszteséggel. Az egy részvényre jutó nyereség 1,33 euróra nőtt 2017-ben az egy évvel korábbi 1,23 eurós veszteség után.

Forrás: Alexander Klein / AFP

Az OMV tavaly hordónként átlagosan 49,95 dollárért értékesítette a nyersolajat, míg egy évvel korábban, 2016-ban több mint 10 dollárral kevesebbet kapott érte.

A tavalyi negyedik negyedévben 4 milliárd 906 millió eurós bevétel mellett 421 millió euró nyeresége volt az OMV-nek, míg egy évvel korábban 5,4 milliárd euró bevétel mellett 378 millió euró vesztesége volt a vállalatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.