Technológiai fejlesztésekre ösztönöz a kormány
A bővülés, a fenntartható gazdasági növekedés útja a termelékenység emelésén, a technológiai fejlesztéseken és a kapacitásbővítésen át vezet. Éppen ezért fontos, hogy segítsük az olyan cégeket, mint például a BHE Bonn Hungary Kft., amely egy komoly tudományos háttérrel bíró vállalat – hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára az Irinyi Terv keretében nyújtott támogatói okirat ünnepélyes átadásakor.

Forrás: MW | Fotó: Móricz-Sabján Simon
Kimagasló érték, hogy a cég egy igen innovatív és erős piaci versenynek kitett területen, a rádiófrekvenciás és mikrohullámú rendszerek fejlesztése és gyártása terén elismerésre méltó eredményeket ér el, valamint az, hogy vállalat által kínált megoldásokat négy kontinensen, közel 30 országban használják – idézi Pomázi Gyulát az NGM közleménye.
Feladatunk, hogy támogassuk a vállalkozásokat abban, hogy egyre magasabb célokat tűzhessenek ki maguk elé, azért a Nemzetgazdasági Minisztérium több mint 99 millió forinttal támogatta a BHE Bonn Hungary Kft. 198 millió összértékű, jelismétlő hálózati berendezéseinek fejlesztését
– részletezte a helyettes államtitkár.
A kutatóhelyek és a vállalkozások kapcsolatának erősítésével, valamint a gazdasági szabályozás eszközeivel kíván a kormány maga is hozzájárulni ahhoz, hogy az új tudományos eredmények megjelenjenek a termelésben, s ezáltal a piacokon – jelentette ki, hozzátéve: csak erős gazdasági alapokra, sikeres vállalkozásokra támaszkodva építhetünk fejlődő társadalmat.


